Légiközlekedés

Drasztikus korlátozás a világ egyik legforgalmasabb repterén – magyarokat is érinthet

2022.07.12.
Napi százezerben korlátozta keddtől ősz elejéig az induló utasok napi számát a legnagyobb forgalmú brit repülőtér, a londoni Heathrow a munkaerőhiány és az ebből eredő, időnként súlyos fennakadások miatt. Az üzemeltető kérte a légitársaságokat, hogy a nyári szezonra ne értékesítsenek több férőhelyet Heathrow-ról induló járataikra.
John Holland-Kaye, a legnagyobb brit légikikötő vezérigazgatója az utasokhoz intézett, kedden ismertetett nyílt levelében azt írta: a globális polgári repülési ágazat már kezd magához térni a koronavírus-járványból, de a járvány utóhatásai még mindig nehézségeket okoznak az egész szektornak.
Holland-Kaye szerint az elmúlt négy hónapban olyan ütemben emelkedett az utasforgalom Heathrow-n, mint a korábbi negyven évben összesen. A London nyugati határában működő repülőtér a vezérigazgató közleménye szerint már tavaly novemberben elkezdte a munkaerő-toborzást, számítva a forgalom nyári felfutására, és a biztonsági ellenőrzés területén július végén már ugyanannyian dolgoznak majd, mint a járvány előtt.
Vannak azonban a repülőtéren olyan kritikus fontosságú működési területek, amelyek továbbra is jelentős munkaerőhiánnyal küzdenek, és ez komoly mértékben korlátozza a repülőtér egészének kapacitásait.
Különösen jellemző a munkaerőhiány a földi kiszolgálásra, amelynek munkavállalói a légitársaságokkal állnak szerződésben - áll a Heathrow vezérigazgatójának keddi nyilatkozatában.
John Holland-Kaye nyílt levele szerint az elmúlt hetekben, amikor a Heathrow-ról induló utasok száma rendszeresen meghaladta a napi százezret, voltak olyan időszakok, amikor a szolgáltatás színvonala elfogadhatatlan szintre süllyedt: hosszú sorok alakultak ki, a segítséget igénylő utasokat csak késedelmesen szolgálták ki, csomagok maradtak le járatokról vagy csak későbbi járatokkal érkeztek meg, alacsony szintű volt a menetrendi pontosság, valamint sok az utolsó pillanatban bejelentett járattörlés.
John Holland-Kaye szerint mindezt több ok idézi elő, köztük az, hogy az utasszám kezdi meghaladni a légitársaságok, a földi kiszolgálók és a repülőtér együttes kapacitásait.
A vezérigazgató szerint a Heathrow-t üzemeltető cég mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a légitársaságok, a földi kiszolgáló cégek és a repülőtér naponta legfeljebb százezer utas indulását tudja biztosítani az idei nyáron, ezért keddtől szeptember 11-ig ezen a szinten korlátozza kapacitásait.
A levél szerint az előrejelzések azt mutatják, hogy a Heathrow-ról induló járatok napi férőhely-kapacitása 104 ezer lesz az idei nyáron, vagyis naponta négyezerrel több a megállapított felső kapacitáshatárnál.
Ezért a cég azt kéri a légitársaságoktól, hogy erre a nyárra több férőhelyet már ne értékesítsenek Heathrow-ról induló járataikra, ezzel is elősegítve a kapacitáshiányból az utasokra háruló következmények enyhítését.
Nagy-Britanniában a jövő hét végén kezdődik a főszezon a kiutazó turistaforgalomban, mivel akkor ér véget az általános és a középiskolákban a tanév.
MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....