Volkswagen

Drasztikusan megváltozhat a Volkswagen Passat új nemzedéke

2021.05.29.

Két év múlva jöhet a kilencedik nemzedék, egy teljesen új karosszériatípussal.

Az utóbbi években a középkategóriás modellek népszerűsége nagyot esett a szabadidő-autók térnyerése miatt, emiatt több népszerű modell, többek között a Ford Mondeo is lassan eltűnik a kínálatból. A Volkswagen azonban kitart, és már fejleszti a Passat következő, B9-es generációját, ami 2023-ban jelenhet meg a piacon.

A brit Autoexpress értesülései szerint az új modell továbbra is az MQB építőkészleten nyugszik majd, de a tradicionális négyajtós helyett egy lapos ferdehátú, ún. liftback karosszériával léphet piacra. Ennek a formának az az előnye, hogy a szedánok jó légellenállását kombinálja a ferdehátúak praktikumával, ugyanis a nagy hátsó nyílás miatt méretes tárgyakat is be lehet tenni a csomagtartójukba.

A Passat tengelytávja állítólag akkorára nyúlik, mint a rokon Skoda Superbé, ami nagyobb hátsó lábteret fog eredményezni, de az ügyes elrendezésnek köszönhetően a csomagtartó is tágasabb lesz.

Akinek még nagyobb poggyásztérre lesz szüksége, az továbbra is választhatja majd a Variantot, azaz a klasszikus kombi változatot is.

A Volkswagen azt is elárulta, hogy az új nemzedék takarékosabban bánik majd az üzemanyaggal, mint a mostani, a plug-in változat elektromos hatótávját pedig 100 km-re növelik a nagyobb akkumulátorral. Még nem tudni, hogy hagyományos benzinmotorok maradnak-e a kínálatban, de a népszerű kétliteres TDI állítólag továbbra is választható lesz, 150-200 lóerő közötti teljesítményekkel, utóbbinál 4Motion összkerékhajtással.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....