repülésbiztonság

Drónok elleni védelmi eszközöket rendelt a Gatwick repülőtér

2019.01.06.

Katonai szintű, drónok elleni védelmi eszközöket rendelt több millió font értékben a londoni Gatwick repülőtér annak nyomán, hogy december végén három napig megzavarták a légikikötő forgalmát az ott reptetett távvezérlésű repülő eszközök – jelentette a The Times brit napilap.

A Gatwick repülőtér három napig zárva tartott a karácsony előtti héten, mert több drónberepülést észleltek a repülőtér közvetlen környezetében és légterében. Emiatt több mint ezer járatot kellett törölni vagy más repülőterekre átirányítani. Az átirányítások és járattörlések 140 ezer utast érintettek - írja az MTI-re hivatkozva a hirado.hu.

A brit polgári repülésügyi törvények közforgalmú repülőterek egy kilométeres körzetében tiltják drónok reptetését. A repülőtér megerősítette a lapértesülést, és hozzátette: a szóban forgó, a katonaságban használt eszközökkel azonos felszerelést már egy hete telepítették a légikikötő területén. Eközben a londoni Heathrow repülőtér, amely Európa legforgalmasabbja, ugyancsak közölte, hogy megrendelte a szóban forgó védelmi eszközöket.

Korábbi értesülések szerint a Gatwick forgalma azután állt helyre a három napos zárlat után december végén, hogy a brit hadsereg – szintén sajtóértesülések szerint – az izraeli fejlesztésű Drone Dome (drónkupola) rendszert telepítette a légtér ellenőrzésére. A Drone Dome rendszer alkalmas drónok radarfelderítésére, valamint a drón és működtetője közötti rádiókapcsolat zavarására, és lehetővé teszi a tiltott légtérben észlelt repülőszerkezet irányított leszállítását biztonságos helyen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....