rally

Dunakanyar Rallye: Újra a dobogón

2022.05.31.

Turán Frici és Farnadi Ági számára mozgalmasan alakult a hétvégi, kétnapos Dunakanyar Rallye. Az új verseny, a vadonatúj pályák izgalma mellett nehézségek is tarkították Friciék versenyzését, de a stabilan jó tempónak köszönhetően a páros végül összetett 3. helyen zárta a Vác környéki versenyt a Volkswagen Polo GTI R5-tel.

"Nagyon jól kezdtük a Dunakanyar Rallye-t, jó tempóban autóztunk, első nap a négyből két gyorsasági szakaszt megnyertünk, és a másik kettőn is dobogós helyen értünk be a Polo-val. Minden adott volt a jó eredményhez, azonban egy korainak ítélt rajt és egy lassító érintés miatt időbüntetést kaptunk. Mindkét esetet kivizsgáltattuk, a korai rajtot gyorsan korrigálták, ugyanis egy rendszerhiba következtében rosszul jelzett be a gép, viszont a lassító feltételezett érintésével kapcsolatban - külső és belső felvételek alapján - még mindig nem született döntés" - kezdi a verseny értékelését Turán Frici.

"A második versenynapot is tempósan kezdtük, ott autóztunk az élbolyban egészen a 8. gyorsasági szakaszig, ahol egy technikai hiba következtében 15 másodpercre meg kellett állnunk és újra kellett indítanunk a rendszert. Eddig a pillanatig nagyon szoros időket mentünk Velenczei Ádámékkal és Vincze Feriékkel, viszont itt akkora hátrányt szedtünk össze, hogy egy célunk maradt Ágival: biztosra megyünk, hogy megőrizzük az összetett 3. helyünket. Emellett pedig próbáltunk lőtávolban maradni, hogy ha úgy alakul a helyzet, profitálni tudjunk belőle" - folytatja Frici.

"Jó volt új pályákon versenyezni, szép helyeken autóztunk és sokan kijöttek szurkolni nekünk, ami remek érzés volt. Összességében örülünk ennek a 3. helynek, hiszen végre meg tudtuk mutatni, hogy ott a helyünk az élmezőnyben. Ezek a pontok később még sokat fognak jelenteni, annak ellenére, hogy azért maradt bennünk egy kis hiányérzet" - zárja Farnadi Ági.

A Magyar Országos Rallye Bajnokság következő versenyét, a Mecsek Rally-t június 23-25. között rendezik Pécsen és környékén.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....