utazás

A Dunántúl egyik legszebb műemléke és az ezeréves kereszténység bölcsője: ez Pannonhalma

2021.11.25.

Pannonhalma nemcsak a Dunántúl és Győr-Moson Sopron megye egyik legszebb látnivalója, hanem egyben Magyarország negyedik UNESCO világörökségi listás helyszíne. Bár kétségkívül az apátság a legfőbb vonzereje - a hely mégis ennél sokkal többről szól. Lássuk is, hogy milyen látnivalókat érdemes felkeresni Pannonhalmán és a környékén járva.

 

Pannonhalmi Főapátság

Kezdjük is a sort a már bevezetőben említett apátsággal, ami kirándulásunk egyik megkerülhetetlen pontja Pannonhalmán. Már csak azért is, mert az épület a Szent Márton-hegy tetején áll, és hófehér falaival már messziről magára vonja minden arrajáró tekintetét. Az apátság története messzi időkre nyúlik vissza, egészen 996-ig. Géza fejedelem Csehországból érkező szerzeteseket telepítettek le ide, akinek az örökségét fia, Szent István király folytatta. A kereszténység hazai bölcsőjének is tekinthető Pannonhalmi Bencés Főapátság egyike volt a 11. században emelt templomoknak, amelyben ezer év elteltével, ma is tevékenykednek és élnek bencés szerzetesek.

Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu 

Az Apátság legrégebbi része az altemplom, ahol a legenda szerint az egyik falfülke mögött Szent István pannonhalmi trónusa található. Az apátságot vezetett túra keretében, és egyénileg is bejárhatjuk, amelynek során ne hagyjuk ki a gótikus kerengőt és a könyvtárat sem. Ez utóbbi hazánk legszebb klasszicista könyvtárterme, amelyben több őslenyomat és kódex mellett a Tihanyi apátság eredeti alapítólevelének másolata is látható.

 

Illatmúzeum és gyógynövénykert

Ismeretes, hogy a gyógynövényekből már évezredek óta készítenek illóolajokat, amelyeket kozmetikumok alapanyaga mellett gyógyítási célokra is használnak. Pannonhalmán 2021-ben nyitott meg hazánk első illatmúzeuma, ahol a látogatók az orvosi zsálya, citromfű, francia levendula, kakukkfű és a borsmenta felhasználásába és áldásos kulisszatitkaiba nyerhetnek betekintést. A múzeum belépőjegy ellenében látogatható, ám a mellette lévő és ingyenesen bejárható gyógynövénykert is sok érdekességgel szolgál a természet kincsei iránt érdeklődők számára.

Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu 

Millenniumi emlékmű

A honfoglalás ezredik évfordulójára az akkori Magyarország területén több emlékművet is emeltek, ezek közül az egyik Pannonhalmán áll. Az építményt eredetileg egy 26 méter magas kupola fedte, amelyet 1937-ben le kellett bontani megromlott állapota miatt. Az épület ekkor nyerte el mai formáját és kezdte el Aba Novák Vilmos az épületet díszítő, és államalapítás jeleneteit szimbolizáló falfestések megalkotását is.

Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu 

 

Boldog Mór-kilátó és lombkorona tanösvény

Az Apátság melletti 257 méteres dombon egy kilátót találunk, amely a 11. században itt élt bencés apátról, Mórról kapta a nevét. Az ingyenesen látogatható toronyból a Pannonhalmi-dombság mellett tiszta időben akár a Bakony északi vonulatait is felfedezhetjük a horizonton. A kilátó alatt 2018-ban készült el egy lombkorona tansövény, amely teljesen akadálymentes, így babakocsival és kerekesszékkel közlekedők számára is megközelíthető. Különleges, a levegőből halat formázó teraszáról csodaszép kilátás nyílik a Pannonhalmi-medencére, ne hagyjuk ki semmiképp ezt a helyet Pannonhalmán járva.

 

Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu 

 

Apátsági borok és gasztronómiai élvezetek

Pannonhalmi kirándulásunk frissítő állomásaként térjünk be a Viator étterembe, amely a bencés szerzetesközösség vendégfogadás iránti elhivatottságát kívánja a gasztronómia nyelvén kifejezésre juttatni. A tradíciót ötvözve a modernitással főként szezonális, és helyi termelőktől származó ételek kerülnek itt az asztalra, amelyek mellől elmaradhatatlan egy-egy pohár apátsági pincészetből származó bor megkóstolása is. A még római időkből származó borkultúra sokáig feledésbe merült Pannonhalmán, ám 2003 óta ismét foglalkoznak a szerzetesek borkészítéssel, amely minőségnek kiváló záloga az Apátsági Pincészet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....