abroncs

Dunlop – Le Mans 2016 számokban

2016.07.27.

Győzni a Le Mans versenyen a lehető legtöbb, pályán töltött idővel lehetséges – ami minimális mennyiségű boxkiállást jelent. A Dunlop fejlesztései az abroncstechnológia és abroncstartósság terén segítettek a csapatoknak a boxban töltött idők csökkentésében azzal, hogy az abroncsok nem szorultak minden egyes tankolás során cserére. Minden, abroncscserét nem igénylő boxkiállással durván 25 másodpercet nyer egy csapat. A két legelső LMP2 csapat alig több mint 2,5 perc különbséggel végzett, tehát a győzelem elérésének döntő tényezője lehet az, hogy minél többet lehessen menni kiállás nélkül ugyanazzal az abronccsal.

2015-ben két Dunlop LMP2 csapat tudta első ízben elérni azt, hogy 4 tankolásnyi idedig használta ugyanazt az abroncsot a Le Mans versenyben. A vadonatúj, 2016-os abroncs-termékcsalád újabb előrelépést tett lehetővé – 15 Dunlop csapat tudott négy tankolásnyi ideig ugyanazokon az abroncsokon versenyezni, két csapat pedig vállalkozott arra is, hogy eddig példátlan módon öt tankolásnyi ideig használja ugyanazokat az abroncsokat. 

7 – Top LMP2 befutó

6 LMP2 gyártó a legjobb 7 között

0,420 – másodperccel gyorsabb körök, mint a 2015-ös leggyorsabb LMP2 kör (Merhi 3’36.259)

8175 versenykör teljesítve Dunlop abroncsokon

140,883 kilométer teljesítve, a gyakorlóköröktől a verseny végéig (87540 mérföld)

252 millió abroncsfordulat egy hét versenyzés alatt

30 élre állás az LMP2 kategóriában – Dunlop abroncsokon

231 körön át a Signatech Alpine LMP2 állt az élen (a verseny 64,7%-án)

7 különböző kategória győzelem Dunlop abroncsokon

15 csapat négy kiállásnyi ideig ugyanazzal az abronccsal

2 csapat nem cserélt abroncsot 5 tankolásnyi ideig

56 kör – a leghosszabb idő egy Dunlop abroncskészleten (763 km, 3 óra 41 perc)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....