Hyundai

Duplázott a Hyundai az Auto Express díjkiosztóján

2018.07.12.

A Hyundai kettős győzelmet ért el az Auto Express magazin 2018-as Új autó díjkiosztóján, amelyen a Kona Electric elnyerte az év megfizethető elektromos autója díját, az IONIQ Plug-in változata pedig az év megfizethető hibrid autója díjat kapta - írja közleményében a cég. 

A vadonatúj Hyundai Kona Electric olyan versenytársakat győzött le, mint a Nissan Leaf és a Volkswagen e-Golf és a modellt a bírák az egyetlen feltöltéssel elérhető, 480 kilométeres hatótávolságáért és megfizethető áráért díjazták.

Steve Fowler az Auto Express főszerkesztője a következőket nyilatkozta: „A teljesen elektromos SUV bevezetésével a Hyundai a piac két leggyorsabban növekvő szegmensébe lépett be egyszerre. A Kona Electric 480 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, így egyetlen töltéssel tovább képes eljutni, mint legközelebbi versenytársai. Az, hogy ehhez egy megfizethető árcédulát társítottak, mutatja, hogy a valóban hétköznapi használatra alkalmas elektromos autók már életképesek. A Kona Electric egy kiemelkedő csomag, ezért is kapta meg az év megfizethető elektromos autója díjat.

Az IONIQ Plug-In változata egyéb modellek mellett a Toyota Priust is túlszárnyalta az év megfizethető hibrid autója kategóriában, lenyűgöző hatékonyságának, kényelmének és technológiájának köszönhetően.

A Hyundai IONIQ PHEV-vel végzett valós tesztek során az autó nagyon hatékonynak bizonyult, a több mint 6.400 kilométeres próbaút során a 2,94 l/100 km-es fogyasztást könnyedén igazolta. A 26g/km-es CO2 kibocsátása tovább erősíti az IONIQ PHEV környezetbarát bizonyítványát. És mindezek mellett egy tágas, kényelmes és jól felszerelt hatchback, amely megérdemelten nyerte el a 2018-as év megfizethető hibrid autója díjunkat."

Az elnyert díjak mellett, a Hyundai modelljei az új autók hat kategóriájában jutottak döntőbe és a sokat dicsért i30 N magasra értékelt lett a Hot Hatch kategóriában.

Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe marketingért és termékekért felelős alelnöke a következőket nyilatkozta: „A vadonatúj Kona Electric-nek és az IONIQ Plug-In változatának odaítélt két tekintélyes Auto Express díj is azt bizonyítja, hogy az elektromos autózás elterjesztésére irányuló stratégiánk kifizetődött. A Hyundai az alternatív hajtású autók széles választékát hozta el az utakra, így a vásárlók szabadon választhatják ki az igényeiknek legmegfelelőbb megoldást. És még többre számíthatunk, terveink szerint 2025-re világszerte 18 elektromos típussal kívánunk jelen lenni. Míg más gyártók csupán elektromos koncepcióautókat készítenek, addig a Hyundai díjakat nyer valódi sorozatgyártású modelljeivel!”

Az új autókért járó díjakkal a legjobb új autókat díjazzák, amelyeket az Auto Express szakértői ítélnek oda -írja a cég közleménye.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....