járműgyártás

E-autók: szocializmust idéző várakozási idők

2018.02.10.

Az elektromos autók iránti igény megnövekedett, s ezzel párhuzamosan a várakozási idők is nőttek, van olyan gyártó, aki a most megrendelt e-autót egy év múlva tudja leszállítani az ügyfélnek – írja az automobilwoche.de

 

Mi sem gondoltuk, hogy ekkora lesz az érdeklődés az e-Smartra – nyilatkozta Annette Winkler, a Daimler Smart-főnöke a német portálnak, egyúttal megerősítve, hogy aki most rendelt ilyen kiskocsit, annak bizony egy évet kell rá várnia.

Smart: a türelem egy év után elektromos autót teremt.

Hasonló a helyzet a Volkswagennél is. A most megrendelt e-Golfot az ügyfél a negyedik negyedévben veheti át – idézi a lap a VW egyik illetékesét.

Egy teljes év a várakozás a Hyundai elektromos járművére is. Aki Loniq-ot akar, türelemre van szükség.

Jobb a helyzet a BMW-nél és a Renaultnál. A bajor gyártó az i3-at három-négy hónapon belül szállítja, a Renault Zoe hét-nyolc hónap után érkezik meg az ügyfélhez.

Az automobilwoche szerint nem csak az e-autók iránti kereslet miatt növekednek a várakozási idők, hanem ezért is, mert a legtöbb gyártó ugyanazon a platformon készíti e-autóit mint a hagyományos járműveket, így komoly sáfárkodás előzi meg, hogy melyik típus kerüljön a szerelőszalagra.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....