közlekedésbiztonság

E-rollerrel iskolába? – fontos tippek Bécsből

2025.08.27.

Bécsben is egyre több gyerek választja az elektromos rollert iskolába járáshoz, mert az gyors, praktikus, és könnyen használható. A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a tanévkezdéssel és az őszi hónapokkal együtt nő a balesetveszély is - írja a volksgruppen.orf.at.

Egy végzetes e-roller baleset történt a napokban Felső-Ausztriában. Kedden, augusztus 19-én két lány utazott ugyanazon a járművön, amikor eddig tisztázatlan körülmények között egy kevés forgalmú vasúti aluljáróban, amely egy lovardához vezet, egy szemből érkező autó utasoldalának ütköztek. A baleset következtében a két lány több méterre repült. Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek, majd mentőhelikopterekkel kórházba kellett szállítani őket. A 14 éves lány, akit a linzi kórházba szállítottak, csütörtök délelőtt elvesztette az életét, míg a másik, ugyancsak 14 esztendős barátnőjét még a welsi kórház intenzív osztályán ápolják, de állapota kritikus.

Egyre több baleset

Azt, hogy egyre több ember sérül meg e-robogóval közlekedés közben, a Közlekedésbiztonsági Kuratórium (KFV) adatai is alátámasztják. Az e-robogó-balesetek következtében kórházban kezelt sérültek száma 2024-ben 25 százalékkal nőtt az előző évhez képest, összesen 7500 embert kellett kórházban kezelni. 2019-ben ez a szám még 1200 sérült volt. 2024 emellett egy szomorú rekordot is hozott: hét ember nem élte túl az e-robogós baleseteket.

Jön az iskolakezdés

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a tanévkezdéssel és az őszi hónapokkal együtt nő a balesetveszély is. A hűvösebb idő, az eső, a csúszós falevelek és a rosszabb látási viszonyok mind növelhetik a veszélyt, különösen a fiatalabb közlekedők számára. Karl Schlosser, a Bécsi Gazdasági Kamara Autósiskolákért felelős részlegének vezetője és tapasztalt e-roller-oktató szerint már most érdemes elkezdeni a felkészülést, hogy a gyerekek magabiztosan és biztonságosan tudjanak iskolába rollerezni.

A biztonság érdekében a szakértők öt alapvető szabály betartását javasolják

Először is, a közlekedési szabályok betartása az egyik legfontosabb, emellett a körültekintő közlekedés és óvatosság is elengedhetetlen. Másodszor, hogy mindig szükséges a bukósisak használata, ez ugyanis életet menthet. Legyen műszakilag rendben az e-roller, vagyis működjön a világítás és legyen csengő is rajta. A láthatóság is rendkívül fontos, főleg sötétben, amikor a világos, feltűnő ruházat ajánlott. Kanyarodáskor irányjelzővel vagy kézmozdulattal fontos jelezni a szándékot.

A 2024-es bécsi baleseti statisztikák szerint 27 százalékkal több e-rolleres baleset történt, mint az azt megelőző évben. Ezek a balesetek főként figyelmetlenség és a közlekedési ismeretek hiánya miatt történtek. A negatív trend megállítására a bécsi autósiskolák külön tanfolyamokat indítottak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ezeken nemcsak a szabályokat tanítják meg, hanem gyakorlati tanácsokat is adnak: hogyan kell helyesen fékezni, biztonságosan kanyarodni, és áthaladni a kereszteződéseken.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....