Rába

Eddig 66 Rába-Volvo autóbuszra van megrendelés

2014.04.17.

- A stratégiai piacainkon nem volt fellendülés, a régi szép idők nem jöttek vissza és talán nem is fognak – fogalmazott Pintér István elnök-vezérigazgató a Rába Nyrt. éves közgyűlésén, amelyet a győri Hotel Konferenciában tartottak.

Mindezek ellenére a Rába az elmúlt évtized legjobb eredményét produkálta, jelentős az előre lépés a 2012-es évhez képest is. A többségi állami tulajdonban levő vállalat mind árbevételét, mind pedig nyereségét növelni tudta. Árbevétele 2013-ban 47,5 milliárd forint volt, 5,5 milliárddal több mint az azt megelőző évben. 2013-ban a Rába adózás utáni eredménye 2,669 milliárd forintot ért el, ugyanez 2012-ben 569 millió volt.

Pintér István elnök-vezérigazgató és Polacsek Csaba, a felügyelőbizottság elnöke a közgyűlésen

A közgyűlésen az újságírók a legnagyobb érdeklődéssel a busz üzletágra voltak kíváncsiak. Ezzel kapcsolatban Pintér István elmondta, 2013 a felkészülés éve volt. Eddig 66 Rába-Volvo közös gyártású autóbuszra van megrendelésük, ebből ötöt már leszállítottak Pécsre, 61 pedig a fővárost gazdagítja meg – fogalmazott az elnök-vezérigazgató.

Rába-Volvo autóbusz: eddig 66 darabra van megrendelés

A Rába minden tenderen indulni fog, hogy hány helyen, mekkora darabszámokat tud elnyerni, az még a jövő zenéje. Így jelenleg nagyon nehéz megmondani, az idén vajon hány Rába-Volvo autóbusz készül. Pintér nem is mondott számokat, s prognózisokba sem bocsátkozott.

Amit viszont tényként kezelt: a 2013-as eredményekben meghatározó volt a futómű és az alkatrész üzletág szerepe. Előbbiben meghatározó piacnak számítottak az USA és az egykori szovjet utódállamok.

Pillanatkép a közgyűlésről

Az alkatrész üzletág személygépkocsik belső elemeit gyártja. Míg korábban szinte csak a Magyar Suzuki révén a belföldi piac volt erős, tavaly már az export húzta az üzletágat, annak köszönhetően, hogy jelentős megrendeléseket kaptak a Volkswagentől is.

-A futómű és az alkatrész üzletágaknak köszönhetjük a növekedést – összegezte mondandóját a közgyűlésen Pintér István elnök-vezérigazgató.

A kis részvényesek ezúttal is parázs hangulatot teremtettek a közgyűlésen, bírálták a Rába számviteli és osztalékpolitikáját. Ez utóbbit különösen zokon vették, miután a közgyűlés úgy döntött, a 2013-as eredmények után nem fizetnek osztalékot.

- Osztalék vagy fejlesztés – fogalmazott Pintér. – Amíg a hitelállomány a megfelelő szintre nem csökken, vissza kell forgatni a nyereséget – érvelt az elnök-vezérigazgató.

Polacsek  Csaba, a Rába Nyrt. felügyelőbizottságának elnöke elmondta, a Rába hitelállománya kilenc milliárd forint felett van.

Konszolidált, auditált IFRS beszámoló

millió forintban

2012

2013

Változás

Árbevétel

42 346

47 485

12,1%

Üzemi eredmény

1334

3281

145,8%

Tárgyévi eredmény

569

2688

372,4%

Teljes átfogó eredmény

1353

2689

98,6%

EBITDA

3490

5510

57,9%

A Rába számokban

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....