autósport

Eger ad otthont a ralibajnokság zárófutamának

2017.09.20.

- Egerben pótolják a ralibajnokság szeptember elején elmaradt futamát - jelentették be szerdán sajtótájékoztatón, a hevesi megyeszékhelyen. A verseny eredetileg nem volt benne az ez évi naptárban, "beugróként" kerül a sorozatba.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke kiemelte: a budapesti verseny meghiúsulását követően, rekordgyorsasággal sikerült megtalálni az új helyszínt, így Eger a korábban megszokottól eltérően a szezonnyitó helyett idén az ob zárófutamának ad otthont. Hozzátette: a sikeres előkészítéshez nélkülözhetetlen volt a város önkormányzatának példa értékű támogatása és együttműködése, melynek köszönhetően reményeik szerint a sokak által várt és kedvelt Eger-rali a következő években ismét állandó helyszínként szerepelhet a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség kiírásában.



Ez a verseny eredetileg nem volt benne az ez évi naptárban, így "beugróként" kerül a sorozatba azután, hogy augusztus végén kiderült, elmarad a Budapest-rali. Az országos bajnokság hatodik futamát azért kellett törölni, mert a szervezőbizottság nem rendelkezett a megrendezéshez szükséges összes hatósági engedéllyel. Adamovits Márk főszervező hangsúlyozta: a bajnokság jelenlegi állása alapján a zárófutamon is éles küzdelemre van kilátás, mivel nyitott még a bajnoki cím sorsa. Szólt arról is, hogy terveik szerint a verseny a hagyományoknak megfelelően a Dobó térről indul, és a mezőny nagyrészt a korábbi útvonalakon halad majd, ám lesznek "meglepetés szakaszok" is.

Habis László polgármester a tájékoztatón arról beszélt, hogy "Eger versenyző, versenyekre nyitott város", egyúttal emlékeztetett rá: a megyeszékhely időről időre otthont ad országos, sőt nemzetközi szintű sporteseményeknek és jelentős hagyománya, tömegbázisa van itt a ralisportnak is. "Ezzel a versennyel mindenki csak nyerhet, ennek szellemében javasoljuk a jövő heti közgyűlésen a futam támogatását" - fogalmazott.

Az MTI kérdésére Habis László közölte: amennyiben a testület jóváhagyja, a helyi önkormányzat hárommillió forinttal járul hozzá az idei Eger-rali megvalósításához. A sorozat utolsó versenyére november 3-5-én kerül sor Egerben és környékén, ahol már 12. alkalommal rendeznek ob-futamot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....