e-mobilitás

Egész hétvégés teszteléssel népszerűsíti elektromos modelljét a Renault

2020.07.08.

Rekord eredményeket ért el a Groupe Renault Európában a ZOE-eladások terén. Idén júniusban közel 11 ezer példányt helyeztek forgalomba a kontinensen, ami 107%-os növekedést eredményezett a tavalyi év ugyanezen hónapjához képest. Az modell hazánkban is népszerű, a Renault Hungária csak az idei első félévben két és félszer annyit adott el belőle, mint tavaly egész évben.

Annak érdekében, hogy még közelebb hozza az ügyfelekhez az elektromos autózás élményét, a forgalmazó speciális tesztvezetési programot indít. A Nagy ZOE Próba keretében a nemrég megújult modellt mostantól akár egy egész hétvége alatt tesztelhetik az érdeklődők, hogy személyesen, használat közben tapasztalják meg az elektromos autó nyújtotta előnyöket és az elektromobilitás életérzését.

A Renault elindítja egyedi tesztvezetési programját, amelynek célja, hogy az érdeklődők – szemben a klasszikus rövidtávú kipróbálási lehetőséggel – egy egész hétvégén át használják az autót, és azt a saját rutinjukhoz és életstílusukhoz illesztve tapasztalják meg az elektromobilitás előnyeit. Az érdeklődők választ kaphatnak olyan, az elektromos modellekkel kapcsolatos kérdésekre is mint a töltési lehetőségek vagy a teljesítmény. Ez a hosszútávú   tesztelési lehetőség csak a Renault-nál érhető el ilyen feltételekkel.

A hosszútávú próba mellett a Renault Hungária megtartja a modellre nyújtott 1,5 millió forintos kedvezményét is, amelyet az állami támogatás mellé biztosított. Ennek is köszönhető, hogy idén két és félszer annyi elektromos autót adott el itthon, mint tavaly egész évben. Az idén már 2,5 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően még nagyobb érdeklődésre számít a forgalmazó a következő időszakban is. A ZOE az egyik legkelendőbb elektromos modell Európában is. Piacra bocsátása óta a Renault vezető szerepet ért el az elektromobilitás területén, és mára öt elektromos autóból egy ZOE az európai utakon.

Csak idén májusban a ZOE-értékesítés 56%-kal nőtt Európában az előző hónaphoz képest, és ezt a tendenciát erősítette a júniusi rekord eredmény is, a Groupe Renault ugyanis több mint 11 ezer megrendelést regisztrált az elektromos modellre. A forgalomba helyezett ZOE-k száma is megközelíti ugyanezt a mennyiséget a kontinensen, utóbbi pedig 107%-os növekedést jelent tavaly júniushoz képest.

Az új Renault ZOE 395 km-es hatótávolsággal bír, a korábbi modellverzióhoz képest erősebb motorral és szélesebb körű töltési lehetőségek mellett. A megújult modell karakteresebb külsőt kapott, valamint olyan funkciókkal bővült, amelyek a kényelmet és a vezetői élményt egyaránt növelik. Ilyenek a különböző vezetési módokat kínáló sebességváltókar, vagy a kifejezetten városi közlekedésre ajánlott, könnyebb fékezést segítő rendszer is. Az új EASY LINK multimédia rendszer emellett valós időben jeleníti meg az ismert elektromos töltőhelyeket, és az útvonaltervező ezekkel is számol az optimális útvonal kialakítása során. A belső tér is jelentős változásokon ment keresztül, a gyártó ugyanis újrahasznosított alapanyagokból egy innovatív szövetet fejlesztett ki, megfelelve a körforgásos gazdaság elveinek. Ehhez átlagosan 50%-ban gyári szövethulladékot és használt biztonsági öveket, 50%-ban pedig műanyag palackokból származó rostokat használtak fel. Ebből készült az üléskárpit, a műszerfal, valamint a középkonzol alapja is, úgy, hogy közben továbbra is megmarad a beltér magas minőségérzete.

A tesztvezetési program bárki számára egyszerűen elérhető, aki rendelkezik érvényes jogosítvánnyal és betöltötte 18. életévét. A program feltételei és a jelentkezési lehetőség a https://www.anagyzoeproba.hu oldalon érthetők el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....