Goodwood

Egy évszázad után indították be a sebességrekorder autót

2015.04.03.

Az 1911-ben gyártott, 28,5 literes motorral hajtott Fiat 76S több mint 100 év után ismét mozgásba lendült Goodwoodban.

Az 1911-ben gyártott Fiat 76S egy 10 évig tartó restaurálás után először tavaly volt kiállítva Goodwoodban a Festival of Speed rendezvényen, de akkor még nem tudták beindítani. Végül 2014 decemberében sikerült beindítani a 300 lóerős erőforrást, az első métereket pedig március végén tette meg a „torinói szörnyetegnek” becézett autó Goodwood a legendás hegyi felfutóján. Az autót Duncan Pittaway vezette, mellé pedig a goodwoodi autós rendezvények szellemi atyja, Lord March ült be.

 

1911-ben a Fiat 76S-t azért gyártotta le a Fiat, hogy megdöntse vele az autós sebességrekordot. Mindössze két darab S76-os gyártott annak idején a Fiat azzal a céllal, hogy megverjék a Mercedeseket a sebességrekordok idejében. Az S76 Pietro Bordinóval a volánnál 1911-ben Belgiumban 217 km/h-s sebességet ért el, csak azért nem hitelesítették a világrekordját, mert nem tudta egy órán belül, az ellenkező irányban is teljesíteni a távot ezzel a sebességgel.

Az első világháború után a Fiat szétszedte az egyik autót, hogy a műszaki titkai ne kerüljenek a konkurensek kezébe, a másik autót pedig egy orosz arisztokrata vásárolta meg, aztán Ausztráliába került, ahonnét 2003-ban szállították el Nagy-Britanniába, de ekkor már csak az alváz maradt meg belőle. Ekkor a vázat összeházasították a szétszerelt autó eredeti, 28,5 literes, 300 lóerős, négyhengeres motorjával, de beindítani csak 2014 végén sikerült.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....