repülés

Egy hónap alatt háromszázezer utast fogadott az új ferihegyi móló

2020.02.17.

- Január 15-ei átadása óta háromszázezer induló és érkező utast fogadott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új beszállítócsarnoka - tájékoztatta a Budapest Airport az MTI-t. 

A közlemény szerint az 1-es móló a nyári csúcsszezonra készül el teljesen. Az utasok a visszajelzések alapján már most rendkívül elégedettek a fejlesztéssel - írták. Az 1-es móló jelenleg öt állandó és egy ideiglenes beszállítókapuval üzemel, amelyek a korábbinál sokkal kényelmesebb várakozást tesznek lehetővé. A móló beüzemelése óta elérhető publikus wifiszolgáltatás mellett már minden ülőpadba USB-s mobiltöltőt is beépítettek.

A beszállócsarnok digitális és statikus információs tábláit pedig a Budapest Airport folyamatosan finomhangolja az utasok még jobb kiszolgálása érdekében - közölték. A korábbi alapszintű beszállítócsarnok helyén megkezdődött az épület délkeleti szárnyának építése, amely újabb nyolc beszállítókapuval növeli az épület kiszolgálókapacitásait. A második ütem átadásával összesen 11 500 négyzetméteresre növekszik a repülőtér schengeni forgalmát kiszolgáló utasmóló - tudatták.

A nyárra elkészülő szárny ugyanakkor nemcsak a forgalom hatékonyabb kezelését segíti elő, hanem egyúttal kellemes repülőtéri környezetet is biztosít az utasoknak: a központi csarnokban pihenő-és váróteret alakítanak ki, továbbá étel- és italvásárlási lehetőség és egy bolt is helyet kap benne. Ezen felül még három akadálymentesített mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz szolgálja majd az utasok kényelmét. Az utasmóló megépítését teljes mértékben a Budapest Airport finanszírozza, mintegy 8,3 milliárd forintot fordítva rá - jelezték. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....
2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....
2026.06.09
Dupla győzelemmel zárta a Supermoto-világbajnokság futamainak keretén belül zajló SM junior Európa-....
2026.06.09
Mintegy tíz új modellnévre adott be kérelmet az olasz szabadalmi irodához a Ferrari, ebből pedig....
2026.06.09
Az elektromos rollerek használatának hivatalos szabályozására és a járművek felelősségteljes....
2026.06.09
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 09. kedd....
2026.06.08
Valódi tragédiák és szimulációik elemzéséhez speciális műszaki szakértő kell. ..