olajipar

Egy kínai cég részesedést szerezhet a Rosznyeftyben

2017.08.29.

A CEFC kínai beruházási csoport nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Reuters hírügynökségnek azt a korábbi értesülését, miszerint tárgyalásokat folytat részesedés vásárlásáról a Rosznyefty (Rosneft) orosz olajipari cégben.

A kínai cég a TASZSZ hírügynökséggel kedden azt közölte, hogy "jelenleg nincs publikálásra érett hír". Egyben arra kérte az orosz hírügynökséget, hogy kövesse a CEFC honlapját. Augusztus 17-én a Reuters forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a CEFC előzetes tárgyalásokat folytat részesedés vásárlásáról a Rosznyeftyben, amely a világ vezető tőzsdén jegyzett olajvállalata.



A hírügynökség akkor megjegyezte, hogy az ügylet értékéről nem tudni semmit, és hogy a források szerint a megállapodást már akár szeptember elején bejelenthetik. A TASZSZ kedden emlékeztetett: a két cég július elején stratégiai megállapodást kötött, aminek a keretében a Rosznyefty opciós lehetőséget biztosított a CEFC-nek arra, hogy részesedést vásároljon az orosz vállalat kiskereskedelmi üzletágában. Az erről szóló dokumentumot Hszi Csin-ping a kínai államfő moszkvai útja idején írták alá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
A VIII. kerületben, a Golgota térnél történt a baleset – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..
2026.09.06
Magyarországon is bevezethetik az átlagsebesség-mérést az utakon, ezért Tóbiás és Balambér....
2026.09.06
93,8 százalékos rendszerhatásfokával, 75 kilogrammos tömegével és 11,8 kW/kg....
2026.09.06
Karambolok, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..
2026.09.06
Önvezető buszok érkezhetnek Rómába. Az olasz főváros polgármesteri hivatala, közkeletű nevén a....
2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....