Peugeot

Egy Tündérszép hölgy esete a Peugeot 2008-assal

2021.10.25.

A Tündérszépek egy megyei szintről induló országos szépségverseny, melynek célja, hogy  hétköznapi lányok is esélyt kapjanak a bemutatkozásra és megmérettetésre. Az országos győztes a korona mellé idén a stílusos Peugeot 2008-at is megnyerte egy évre.

A Peugeot márka már megalapítása óta ezer szálon kapcsolódik a divat és a szépségipar világához. Alapítását követően a Peugeot nemcsak szerszámairól és fémipari öntvényeiről, hanem a korabeli divat fontos kiegészítőiről, a rugalmas acél szoknyaabroncsairól is híres volt. A Peugeot termékeket már a kezdetek óta a szépség és a különleges stílus jegyében tervezik, mely törekvés az autógyártással  érte el csúcspontját.



Nem véletlen tehát, hogy a Peugeot nemzetközi és hazai szinten ma is gyakran támogat design eseményeket, feltörekvő divattervezőket vagy éppen szépségversenyeket.

- Örömmel fogadtuk a 2021-es Tündérszépe szervezőinek kérését, hogy a főnyeremény biztosításával támogassuk a szépségversenyt. A márka korábban több hasonló versenyt is támogatott már Magyarországon. Sőt, hazájában Franciaországban is tradicionálisan Peugeot a nemzeti szépségverseny győztesének fődíja. Reméljük Orsi sok örömét leli majd az autóban, amely nem mellesleg nagyon jól is áll neki! Gratulálunk és további sok sikert kívánunk a jövőben! – Mondta az átadás kapcsán Mocsai Zoltán a Peugeot hazai marketing és PR vezetője.

A győztest, Szabó Orsolyát az előselejtezők után, 22 gyönyörű döntős lány közül választotta ki a zsűri. A debreceni lány meghatódva és kissé meglepetten fogadta a zsűri döntését, de néhány perc múlva már széles mosollyal pózolt a Peugeot 2008 mellett. Ilyen az, amikor két szépség találkozik…

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....
2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....