közlekedésbiztonság

Egy utánfutóról leesett állat okozott bonyodalmat az M6-os autópályán

2024.10.22.

A napokban érkezett bejelentés arról, hogy az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, Bátaszék térségében egy autó utánfutójáról egy disznó az úttestre esett, és az állat az alagút útján zavarja a forgalmat – számolt be a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei gyorsan az alagúthoz értek, ahol nem mindennapi látvány fogadta őket. Az állat az úttest melletti járdán feküdt. A disznó tulajdonosa kollégáinknak elmondta, hogy a sertést utánfutón szállították, amikor a tükörből azt látta, hogy a pótkocsi oldalfala lenyílott, a négylábú pedig leesett az utánfutóról. Elmondása szerint biztonságos helyre félreállt, és próbálta az állatot visszaterelni a kocsihoz, azonban ez nem sikerült neki. A rendőrök a sertés tulajdonosának segítségével tudták a négylábút kiterelni az alagútból, s végül közös erővel emelték vissza az utánfutóra. Az állatmentés idejére az alagutat lezárták.

Ez a hétvégi kora reggeli veszélyes „kaland” szerencsésen ért véget, nem történt baleset az útra esett állat miatt. A sofőr ellen szabálysértési feljelentést tettek.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....