acél

Egyesítené európai érdekeltségeit a ThyssenKrupp és aTata Steel

2017.09.23.

- Egyesítené európai acélipari érdekeltségeit a ThyssenKrupp német iparvállalat és a Tata indiai vállalatcsoport acélgyártással foglalkozó tagja, a Tata Steel, a fúziós szándékot a héten jelentették be. A tervek szerint az egyesítésről szóló szerződést 2018 elején kötik meg, és a fúziót a versenyhatósági engedélyek megszerzése után, 2018 végére fejezhetik be.

Az új vállalat a második számú európai acélgyártó lenne, a piacvezető ArcelorMittal után. Az új cég székhelyét nem Németországban, hanem Hollandiában, Amszterdam térségében építenék ki. Ezért a ThyssenKruppnál kétezer munkahelyet fel kellene számolni a menedzsmentben, és további kétezer embert kellene elbocsátani a gyártási területről.



A ThyssenKrupp közölte, hogy megvizsgálták a 27 ezer embert foglalkoztató acélgyártó üzletág jövőjének valamennyi alternatíváját, a többi között az értékesítést és a tőzsdei bevezetést is, és megállapították, hogy csak az egyesüléssel lehet biztosítani a "fenntartható jövőt". Hozzátették, hogy a folyamatot a munkavállalók bevonásával akarják véghezvinni.

Az IG Metall acélipari szakszervezet közölte, hogy csak a munkahelyek megőrzésével lehet szó az egyesülésről. Egyben tiltakozó akciót hirdettek péntekre a ThyssenKrupp bochumi acélgyárához. Fenntartásokkal fogadták a hírt a szövetségi kormányban is, Andrea Nahles munkaügyi és Brigitte Zypries gazdasági miniszter egyaránt hangsúlyozta, hogy a munkavállalók egyetértésével, leépítések nélkül kell megvalósítani a terveket.



A ThyssenKrupp világszerte több mint 150 ezer embert foglalkoztat, éves forgalma 40 milliárd euró körül van. Acélgyártás mellett foglalkozik például felvonók és tengeralattjárók gyártásával. A Tata több mint 100 önálló vállalatból áll, világszerte csaknem 700 ezer embernek ad munkát. Acélipari üzletágának európai tagja, a Tata Steel Europe 21 ezer embert foglalkoztat, acélgyárai Nagy-Britanniában és Hollandiában vannak.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..