vasúti átjáró

Egyetlen másodpercen múlott a tragédia a vasúti átjáróban

2020.09.23.

Ismét egy simontornyai vasúti átjáróban levő térfigyelő kamera rögzítette azt a jogsértést, mely kis híján tragédiával végződött.

Simontornya belterületén – a 64-es főúton – levő vasúti átjáróban közlekedett egy személygépkocsi vezetője 2020. szeptember 4-én az esti órákban, amikor a tilos jelzés ellenére – miután a sorompót letörte – áthajtott az átjárón, majd fennakadt a síneken. Alig egy másodpercen múlott, hogy az éppen akkor érkező vonat nem sodorta el. A sofőr még néhány percet vesztegelt a vasúti átjáró mellett, majd adatai hátra hagyása nélkül elhajtott. A balesetet térfigyelő kamera is rögzítette.
 
A képre kattintva megnézheti a videót.
 
Az eset kapcsán a Tamási Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben. Az eljárás során kiderült, hogy az autót egy 65 éves veszprémi nő vezette, akit gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben. Az asszony elismerte a bűncselekmény elkövetését, de arra magyarázatot adni nem tudott, hogy miért hagyta el a baleset helyszínét.  
 
Ebben a vasúti átjáróban évente több alkalommal törik le a sorompó csapórúdját a figyelmetlen járművezetők. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....