járműgyártás

Egyliteres motort kaphat a Toyota készülő középmotoros sportkocsija

2023.02.28.

A mindössze egytonnás, hátsókerék-meghajtású élményautót a Suzukival és a Daihatsuval közösen fejleszti a világ legnagyobb autógyártója.

2021 decemberében a Toyota mindenkit meglepett, amikor 15 elektromosautó-tanulmányt mutatott be egyszerre, köztük a Sports EV nevű, Gazoo Racing logókkal ellátott sportautót is, amelyben a rajongók azonnal az MR2 szellemi utódát látták, nem is véletlenül. A Sport EV ugyanis egyértelműen középmotoros, benzines sportautóra emlékeztetett a rövid túlnyúlásaival, a lapos orrával, a hatalmas légbeömlőivel, a levehető targatetejével, és a sarkokba kitolt, óriási kerekeivel.

Sajnos a Toyota azóta is szűkszavú a Sports EV-vel kapcsolatban, de egy február közepén megjelent japán újságcikk szerint a cég továbbra is dolgozik egy hasonló formájú, MR2-jellegű nyitott kétüléses élményautón, amit gyártani is szeretne. A Best Car számolt be arról, hogy a Suzukival és a Daihatsuval közösen fejlesztik a TNGA-platformra épülő, középmotoros újdonságot, amelynek köze lehet a 2015-ben leleplezett Toyota S-FR sportautó-tanulmányhoz is, bár annak még elöl elhelyezett motorja volt.

A japán autós magazin állítása szerint a három szövetséges autógyártó most egy olyan megfizethető, középmotoros sportkocsin dolgozik, amelynek mozgatását egy egyliteres, turbófeltöltős motorra bíznák. Ez a hatékony és pörgős, kétvezértengelyes háromhengeres 120 lóerőt ad le az 5 lóerős villanymotorral együtt, a 24 vagy 48 voltos lágy hibrid rendszer nem csak a teljesítményt, de a fogyasztást is javítja.

Bár a 120 lóerő nem túl sok egy sportautónak (az MR2 utolsó, 1999 és 2007 között gyártott nemzedékének az 1,8-as szívómotorja például 140 lóerős volt), de nem szabad elfelejteni, hogy a Best Car információi szerint az újdonság mindössze 1000 kg-ot nyom majd a mérlegen, ami fél mázsával kevesebb, mint az utolsó MR2 tömege, és nagyjából megegyezik az 1,5 literes motorral szerelt Mazda MX-5 ND tömegével. Bár a Toyota autója 9 lóerővel gyengébb, mégsem valószínű, hogy lassabbnak érződik majd a szívómotoros Mazdánál, mert 50 Nm-rel nagyobb (200 Nm) a csúcsnyomatéka, ráadásul jóval alacsonyabb fordulatszámon áll rendelkezésre. Állítólag a középre kerülő turbómotor a Suzuki kiforrott, 998 köbcentis Boosterjet (K10C) erőforrásának a továbbfejlesztése, az első futómű pedig az aktuális Yarisból származik majd.

Azt is megszellőztette a japán autós ügyekben mindig jól informált Best Cars, hogy nem csak az MX-5-ösnél, de az utolsó MR2-esnél is nagyobbnak ígérkezik a belépő szintű a kétüléses élményautó karosszériája: a hossza 4200, a szélessége 1720, a magassága 1220, a tengelytávja 2550 mm lesz. Kizárólag Toyotaként fogják forgalmazni, hatfokozatú kézi és hatfokozatú automatikus váltóval. A pletykák szerint mindössze 2,2-2,8 millió jenbe fog kerülni Japánban, felszereltségi szinttől és opcióktól függően, ami a jelenlegi árfolyamon 5,84-7,43 millió forintot jelent. Még nem tudni, hogy mikor érkezik majd a kereskedésekbe, de valószínűleg később lesz a világpremierje, mint a 2024-ben érkező Mazda MX-5 NE-nek.

Fotó: Toyota

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....