Seat Ibiza

Egymásnak eresztették a Seat Ibiza négy generációját

2014.05.19.

A 30 éves modell négy nemzedéke egy elhagyatott spanyol versenypályán adott randevút egymásnak.

Az idén 30 éves Ibiza a legfontosabb modell a Seat történetében, mivel eddig közel négymilliót adtak el belőle. Az évforduló tiszteletére a gyár egymásnak eresztette a négy generációt egy elhagyatott spanyolországi versenypályán, az 1923-ban épített Sitges-Terramar mellett aszfaltcsíkon. Nem csak az alapváltozatokat, de a sportos kiviteleket, sőt, még a harmadikból készített WRC raliautót is kivitték a pályára.

Az első nemzedéket 1984 és 1993 között, a másodikat 1993-tól 2002-ig, a harmadikat 2002 és 2008 között, a jelenlegit 2008 óta gyártják a Seat spanyolországi gyárában Barcelona mellett, Martorellben.

„Hihetetlen látni, hogy mekkorát fejlődött az autóipar ennyi idő alatt” – mondta Isidra López, a Seat történelmi autógyűjteményéért felelős igazgatója. „Az Ibiza volt az első, 100 százalékig Seat autó” – tette hozzá.

 

Teo Garcia, az első nemzedéket fejlesztő mérnökcsapat vezetője elmondta, hogy az Ibiza sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy két szegmens közé lőtték be a méreteit: egyfelől alkalmas volt városi használatra, de akár arra is, hogy egy kétgyermekes család hosszabb túrákat tegyen meg vele. Garcia szerint a jó eladási eredményekben nagy szerepe volt még a sikeres formatervnek és a Porsche segítségével kifejlesztett motoroknak is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..