MOIA

Egymillió autóval könnyítené a MOIA a nagyvárosok terhelését

2017.12.08.

A MOIA, a Volkswagen-csoport mobilitási cégeként egy évvel alapítását követően máris átfogó ride-pooling-koncepciót mutatott be, amely a jövő évtől alternatív mobilitási lehetőséget kínálva mérsékelheti a nagyvárosok forgalmát.

A vállalat az „Egymillióval kevesebb autó az utakon” („One Million Cars off the Road”) küldetése jegyében a berlini TechCrunch alkalmával mutatta be jövőbeni ökoszisztémáját. Ugyancsak világpremierjét tartotta a MOIA saját fejlesztésű járműve is, amely tisztán elektromos hajtású és kifejezetten a pooling-szolgáltatások jegyében született.

„Egy esztendővel ezelőtt azon vízió jegyében indultunk, hogy a nagyvárosok partnereként növeljük a közúti közlekedés hatékonyságát. Olyan közlekedési problémákra szeretnénk megoldást kínálni, mint a torlódások, a légszennyezés, a zaj és a zsúfoltság, hatékonyan segítve a városokat hosszú távú fenntarthatósági célkitűzéseik megvalósításában. A legrövidebb idő alatt sikerült minden fontos alapfeltételt megteremtenünk ahhoz, hogy új mobilitási komponenssel egészíthessük ki a nagyvárosok közlekedését. Ride-pooling koncepciónk már 2018-tól készen áll a nemzetközi bevezetésre, illetve azon célunk megvalósítására, hogy 2025-ig egymillió autóval tehermentesítsük Európa és az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosait” – hangsúlyozta Ole Harms, a MOIA vezérigazgatója.

2018 végén Hamburgban indul az első teljes rendszer. Az ügyfelek egy mobiltelefonos alkalmazással rendelhetnek járművet, illetve fizethetik ki utazásukat. Az alkalmazás már a megrendelést megelőzően tájékoztat, mikor állhat rendelkezésre jármű és mennyibe kerül majd az út. Különleges pooling-algoritmus gyűjti össze a hasonló úticélú ügyfeleket, illetve gondoskodik a járművek magas kihasználtságáról és a felesleges kerülőutak megelőzéséről. A teljes rendszer része továbbá egy járművezetői alkalmazás és az átfogó flottamenedzsment is.

A MOIA-jármű tisztán elektromos hajtású, amely akár hat utas számára is kényelmes helyet kínál. A MOIA-jármű tervezése, fejlesztése és legyártása a Volkswagen Haszonjárművek és a Volkswagen Osnabrück szakembereivel közösen rekord ideig, mindössze tíz hónapig tartott. Hatótávja a WLTP-szabvány szerint 300 kilométer felett alakul, akkumulátora pedig mintegy 30 perc alatt tölthető fel kapacitása 80 százalékáig. „A MOIA és a VW Osnabrück csapatával közösen valósággal újraértelmeztük az autógyártást” – vélte Eckhard Scholz, a Volkswagen Haszonjárművek elnöke. „Büszkeséggel tölt el minket, hogy mindössze tíz hónap alatt új, s következetesen a ride-pooling céljaira kifejlesztett járművet alkothattunk.” A jármű közúti premierjére a jövő év során Hamburgban kerül sor.

A MOIA már 2017 októbere óta teszteli a szolgáltatást Hannoverben, valós üzemi körülmények között fejlesztve tovább az egyes komponenseket, amelynek szintén meghatározó részét képezi a MOIA Co-Creation. A tesztüzem jelenleg húsz Volkswagen T6 Multivan gépkocsival zajlik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....