Autós Gyorsasági OB

Egyre biztosabb, hogy Csuti lesz a suzukis bajnok

2017.10.15.

A Hungaroringen a bajnokság élén álló Csuti László ötödik futamgyőzelmét aratta, amelyik talán a legkeményebbek egyike is volt. 

Az Autós Országos Gyorsasági Bajnokság Hankook Racer Cup versenyén a Hungaroringen Csuti, Boldizs, Kismarty-Lechner és Somogyi alkotta négyes boly komoly küzdelemben osztotta szét a pozíciókat, talán egyetlen körben sem volt ugyanaz az első négy sorrendje. Szinte mindegyik versenyző állt az élen, az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy ki fogja megnyerni a futamot.

Egy óriási, de nagyon fair csata volt az elejétől a végéig, Kismarty-Lechner Gábor már a rajtot jól kapta el, megőrizte vezető helyét. A nyitó kör végére azonban át is kellett adnia Csutinak, a pozíciócsere azonban megismétlődött, de nemcsak az élen, hanem a harmadik és a negyedik helyen is. Sőt, nem sokkal később a bajnoki babérokra törő Boldizs Bence is feltornázta magát a második helyre.

A nagyon éles, fej-fej melletti küzdelemből igaz csak egy hajszállal, de Csuti László haladt át elsőként a célvonalon. Boldizs Benceérkezett másodikként, aki ezzel továbbra is életben tartja bajnoki esélyeit. A dobogó harmadik fokára Kismarty-Lechner Gáborállhatott, Somogyi Márkkal a nyomában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Pánikra azonban semmi ok. ..
2026.09.27
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: X-akták. ..
2026.09.27
A Kínából származó autókkal szembeni szkepticizmus csökken. Az Autoscout24 legfrissebb adatai....
2026.09.27
A bajnoki címre hajtó Toyota megszerezte tizedik hazai győzelmét a Fuji 6 óráson: a csapat....
2026.09.27
Elegáns. Egyedi. Prémium. Mi lehet a csapda? A húszmilliós ára. ..
2026.09.27
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Egy nagy sebességgel érkező Audi átszáguldott a....
2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..