személyre szabhatóság

Egyre kreatívabbak az autógyártók? Inkább a vásárlók!

2019.04.06.

Ahogy lábalunk ki a válságból, úgy kap egyre nagyobb szerepet a személyre szabhatóság, és a gyártók ezt jól láthatóan élvezik. Ahogy mi is.

Hogy megértsük, miért is ennyire szívhez szóló téma ez egy autórajongónak, ahhoz érdemes visszatekinteni a múltba. Visszakalauzolni akár egészen az autózás kezdeti korszakához, amikor mindenki valami különleges ismertetőjellel igyekezett felhívni saját modelljére a figyelmet. Ahogy a gyártóknak lett saját logója, úgy lett például a nemzeteknek saját színe az autósportban (pl. Franciaországnak a kék, Olaszországban a vörös). Aztán jött az uniformizált világ, az embereknek egyre inkább vonalazódott, hogy miként kell kinézni egy autónak, ezért mással kellett kitűnni.

Számomra mindenképp a 70-es, 80-as évek bohém határkergetése volt a legizgalmasabb időszak, amikor nem csak a motorteljesítmény adatok, de a színek is elszabadultak. Végre nem csak a mérnökök élhették ki vágyaikat, de arra is maradt pénz, hogy a formatervezők játszanak. Így születhetett például rikító zöld Porsche 911-es, nem kevésbé erős sárga belső kárpittal, piros betétekkel, az ajtók alján puha szőnyeggel. Vagy ott vannak a franciák, akik, ha elvetemült formákról és anyagokról volt szó, mindig az élen jártak. Elég a Renault 5 Turbora gondolni, ami gyárilag kérhető volt nagy Turbo felirattal az ajtókon, belül pornóvörös bőrözéssel és kék szőnyeggel, az emberek pedig falták.

Ugye, milyen furcsa? Mára ez inkább giccsparádénak számítana, egy olyan korban főleg, ahol a nép még egy új Toyota Suprára is tudja húzni a száját. Kikopott az igény a hasonló figyelemfelkeltő részletekre, pedig ezek mind arra szolgáltak, hogy az érzelmeinkre hassanak. Hogy különlegesnek érezzük magunkat, hogy ezt az autót vezethetjük. Szélesítés és nagy felni tudatta a forgalom szereplőivel, hogy nem egy alapmotoros gépben ülünk, ez valami sokkal különlegesebb. Most viszont mégis szürke az utcakép. No, nem azért, mert senki sem akar kitűnni, csupán azért, mert mostanra nem szívesen pipáljuk be a felárral rendelkező metál fényezést, illetve mérvadó mennyiségű lett a céges autó, amik költségkeretébe fontosabb dolgok kerülnek inkább, mint egy jó szín.

Aztán valami mégis megváltozott, mintha az utóbbi években újra feltalálták volna a színes autó fogalmát. Napsárga Swift Sport, mélyvörös Stinger, narancs Mégane Sport, arany 911-es. Direkt írtam sok szegmensből ragadott példákat, hogy ezzel is érzékeltessem, mennyire nem modell vagy épp árréteg függő mára a személyre szabhatóság. Persze továbbra is a luxusautókat kérhetjük a legtöbb nem hétköznapi kiegészítővel, hogy megfeleljenek igényeinknek. A New York Times szerint jelenleg a Rolls-Royce ebben az éllovas, hiszen állítólag új SUV modelljükből egyelőre nem készült két teljesen egyforma. Még a 220 voltos csatlakozó színe is variálható.

Viszont mára nem csak a prémium szegmens kiváltsága a személyre szabhatóság, mi több, léteznek olyan szegmensek, amik direkt erre építenek. Ennek legékesebb példája az apró városi crossoverek szegmense, ahol még a fejlesztők szerint azért variálhatóak ennyire mélyrehatóan az autók, mert vásárlói elvárás lett. Egy szalonban is könnyen kitűnnek a kéttónusú fényezéssel, csinos díszcsíkokkal tarkított apró modellek, amik jó eséllyel nem a redneck benzinvérűeket célozzák, és ez így is van rendjén. Persze nem kívül, belül is számtalan színnel dobhatjuk fel az autókat, néha a teljes műszerfal, de akár a biztonsági övek is színezhetőek, a gyártók újra szánnak ezekre pénzt. A Mini formatervező csapatának vezére például elárulta, hogy 2017-ben 14 000 kisautójukat konfigurálták az alapszériától eltérő módon, ami az összesen 16 000 eladott példányból szép arány.

Egy SEMA Show alatt készült tanulmány pontos számokkal is tudott szolgálni: tavaly állítólag összen 6,3 milliárd eurót költöttek a vásárlók különböző kiegészítőkre, amikkel saját ízlésük szerint variálhatták az autóikat. Állításuk szerint a legaktívabb célközönség a 16 és 24 év közöttiek, illetve a kisebb autók szegmenseiben a hölgyek. No, nem mintha a férfiak nem igényelnék a hasonló átalakításokat, noha azok nem feltétlenül ennyire láthatóak. Egy gyors látogatás egy Porsche konfigurátorban rögtön rávilágít, hogy mennyire apró részletet kérhetünk például szénszálas borítással, mennyiféle fabetét kérhető a műszerfalra, és így tovább. Mindegy is, hogy a visszafogottabb, vagy a színesebb karaktert választjuk, a lényeg, hogy újra van igény a személyre szabhatóságra, és ha egy autógyártó játszik, annak mindig jó a vége.



 

Forrás: 
Carscoops

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....