fizetős autópálya

Egyre több a bliccelő autós a fizetős szakaszokon

2017.03.29.

- Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon. Az érvényes jogosultság nélküli úthasználatért tavaly mintegy 731 ezren kaptak büntetést, 42 százalékkal többen, mint egy évvel korábban - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) szerdán az MTI-vel.

A növekedés hátterében főként a magyar autópályák forgalmának erősödése és az ellenőrzési rendszer hatékonyságának folyamatos javulása áll. A befizetett pótdíjak összege 2016-ban közel 5,8 milliárd forint volt, ami több mint kétszerese a 2014-es 2,6 milliárdnak, és 13 százalékkal haladja meg a 2015-ös értéket. Mobilkamerás adatgyűjtő egységei és fix ellenőrző pontjai segítségével NÚSZ tavaly mintegy 303 millió esetben ellenőrizte az érvényes e-matricák meglétét.


A zrt. észszerű működésre törekszik, folyamatosan korszerűsít, így ellenőrzési rendszerét is évek óta tökéletesíti - értékelte az adatokat Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. igazgatóságának elnöke, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. Az ellenőrzési rendszer azonban még így sem mindenki számára elrettentő: a megbüntetett autósok közel fele egyáltalán nem vesz e-matricát. A második legnagyobb csoportba 21,5 százalékkal azok az úthasználók tartoznak, akik csak a díjköteles gyorsforgalmi útra történő felhajtást követően vásárolnak jogosultságot. A lista harmadik helyén a díjkategória tévesztők állnak.

Magyarországon, tranzitország jellegéből fakadóan, a külföldi járművek továbbra is magas arányt képviselnek a pótdíjas eljárások között: 2016-ban a NÚSZ több mint 205 ezer esetben rótt ki büntetést külföldi autósok terhére, az általuk befizetett összeg meghaladta az 1,3 milliárd forintot. A nemzetközi rangsort vizsgálva a legtöbbször német, román és osztrák járművekkel blicceltek a magyar utakon.

A bliccelések földrajzi elhelyezkedését nézve a legtöbb pótdíjas eljárás, mintegy 157 ezer eset a legnagyobb forgalmat lebonyolító M1-es autópályához köthető, a második helyet az M7-es 132 ezer esettel, a harmadikat pedig az M0-s autóút foglalja el 122 ezer esettel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....
2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....
2026.03.18
A Leadec Kft. bővítette szolgáltatásait a BMW Group debreceni gyárában és további feladatokat....
2026.03.18
Az ügyintézés és a lakossági internethozzáférés is javul többek között néhány Szeged környéki....
2026.03.18
Március 8-án, vasárnap ünnepelte a Volkswagen Haszonjárművek a hannoveri üzem 70 évét. 1956-ban....
2026.03.18
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven....
2026.03.18
Szlovákiában sok autóvezető úgy gondolja, hogy a kötelező orvosi vizsgálatok csak az idősebb,....
2026.03.18
Igazi sportember volt, bajnok és több mint a Forma 1 magyar hangja. ..