Mercedes

Együttműködési megállapodást kötött a Mercedes és az Ineos

2019.12.18.

Technikai jellegű együttműködési megállapodást kötött a Mercedes és az Ineos – írta az MTI.

A brit petrolkémiai cég szerdán a honlapján jelentette be, hogy az együttműködés keretében megosztja egymással a sportban szerzett tapasztalatait és technikai fejlesztéseit a Mercedes világbajnok Forma-1-es istállója, az Ineos kerékpárcsapata, valamint az Ineos Team UK vitorláscsapat.

"A vitorlázáshoz és a kerékpározáshoz hasonlóan a Forma-1-ben is az ember és a technika összehangolása vezet a sikerhez, így tanulhatunk egymástól. Az együttműködés és az innováció kulcsfontosságú sportcsapataink eredményes szerepléséhez, ez még erősebbé válik a Mercedesszel kötött megállapodásnak köszönhetően" – fogalmazott Jim Ratcliffe, az Ineos alapítója és elnöke.

A közlemény kitér rá, többek között a Mercedes világszínvonalú szakértőire is számíthatnak majd, illetve aerodinamikai és szimulációs technológiai lehetőségeit is használhatják.

Toto Wolff, a Forma-1-es istálló csapatfőnöke ugyancsak nagyszerű lehetőségnek nevezte az együttműködést, melynek révén kölcsönösen tanulhatnak egymástól "a világ sportéletének legeredményesebbjei közé tartozó csapatok".

A Mercedes idén az autósport királykategóriájában megszerezte az egyéni pontverseny első két helyét a brit Lewis Hamilton és a finn Valtteri Bottas révén, egyúttal elhódította az konstruktőri elsőséget is.

Az Ineos országúti kerékpárcsapata a Tour de France sárga trikóját nyerte el a kolumbiai Egan Bernal jóvoltából. A Ben Ainslie vezette brit vitorláscsapat pedig 2021-ben részt vesz az 2021-es Amerika Kupán.

A kerékpársport és a Forma-1-hez kapcsolódó autógyártó összefonódása nem egyedülálló, az elmúlt idényben még Bahrain-Merida néven szereplő kerékpáristálló 2020-ban Bahrain McLaren néven versenyez a World Tour-sorozatban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....