közlekedésbiztonság

Együttműködik a jövőben a NÚSZ Zrt. és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács

2021.07.28.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) a bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása, az áldozattá válás megelőzése és az áldozatok segítése érdekében fog össze, kiemelten a közlekedéssel összefüggő események tekintetében. Az erről szóló együttműködési megállapodást Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója és Dr. Hatala József ny. r. altábornagy, az NBT elnöke írta alá a mai napon.

 

„Társaságunk évek óta fokozott figyelmet fordít a közlekedésbiztonság témakörére, rendszeresen hívjuk fel az utazóközönség figyelmét az óvatosság, az egymásra való odafigyelés, a közlekedési szabályok betartásának fontosságára. Felelősen gondolkodó állami vállalatként úgy döntöttünk, tovább bővítjük ezt az önként vállalat feladatunkat, és annak érdekében, hogy ez minél eredményesebb legyen, egy komoly szakmai együttműködésbe kezdünk a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal.” – mondta Bartal Tamás vezérigazgató.

Fotó: NÚSZ

„Amikor a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködésre kap felkérést, az számunkra azt jelenti, hogy tevékenységünket megismerve bíznak a hatékony közös munka sikerében. Az együttműködésünk alapja ezúttal is a közös cél és a tenni akarás, mely kézzelfogható eredményeket hozhat az emberek biztonságérzetének növelésében. Ennek során örömmel osztjuk meg az általunk kidolgozott, és alkalmazott módszereket, melyek mind a kommunikáció, mind a képzések területén újszerű megoldásokra törekszik”- mondta  Dr. Hatala József a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke.

Az együttműködés keretében a két szervezet a tapasztalataik és a meglévő jó gyakorlatok kölcsönös megosztásán túl a jövőben közös kampányokat indít a témában, továbbá részt vesznek ahhoz kapcsolódó szakmai konferenciákon és egyéb rendezvényeken, valamint támogatják a közös bűnmegelőzési programok szervezését a veszélyeztetett célcsoportok számára.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                      

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....