együttműködés

Együttműködik majd a Scania a Haylion Technologies

2018.02.22.

Együttműködik majd a Scania a Haylion Technologies vállalattal, amely a kínai közlekedési ágazat számára kínált megoldásokra összpontosít az önvezetés, az elektromos hajtás és a hálózatba kapcsolhatóság terén.

A Scaniának ez a partnerség egyedülálló lehetőségeket biztosít ahhoz, hogy hozzájáruljon a Kínában ezeken a stratégiai területeken jelenleg zajló gyors technológiai fejlődéshez, ugyanakkor tanuljon is ebből. Nagyon várjuk, hogy tudásunkat és világszintű látásmódunkat a Haylion Technologies szakértelmével és ambíciójával ötvözhessük“ – mondta Mats Harborn, a Scania Kínai Stratégiai Irodájának ügyvezető igazgatója.

A Scania és a Haylion Technologies a nem fosszilis üzemanyaggal hajtott, főként elektromos járművek, az önvezetés és a városi buszközlekedés terén egyesíti majd erőit. A közös cél az önvezető alkalmazások és a fenntartható közlekedési megoldások kereskedelmi forgalomba juttatásának elősegítése.

Mindig is alapelvünk volt, hogy együttműködéseken keresztül szerezzünk kiváló szaktudást. Elismerjük a Scania vezető pozícióját a világ haszonjárműiparában. Meggyőződésem, hogy az együttműködésünk még jobban elősegíti és felgyorsítja Kína fejlődését az intelligens járművek és a járművek internete (IoV) terén” – mondta Dr. Jimmy Hu Jianping, a Haylion Technologies alapítója és elnöke.

A Haylion Technologies a Gortune Investment Co. Ltd vállalattal közösen felállított egy csapatot, amely a mesterséges intelligencia, az autóipari gyártás, a kommunikáció és a közösségi közlekedés specialistáiból áll. Ez a csapat az önvezető technológiára, a koncepciók tesztelésére és ennek iparosítására összpontosít. A Haylion Techonologies fő tevékenysége teljes körű megoldások kifejlesztése a közösségi közlekedés számára elektromos, önvezető és hálózatba kapcsolt buszok révén.

A Haylion Technologies 2017 vége óta próbaüzemeléseket végez az AlphaBa nevű intelligens buszokkal közutakon a Shenzhen Bus Group cégcsoporttal közösen, ami áttörésnek tűnik az iparágban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....