rendszám

Elárulta a minisztérium, hogy milyenek lesznek az új rendszámok Magyarországon

2020.11.28.

Noha az S sorozat fele, illetve a T, V és Z kezdőbetűk még hátra vannak, néhány év múlva biztosan új rendszert kell bevezetni. Az Információs és Technológiai Minisztérium elárulta, milyen új rendszer bevezetésére készül.

 

Az Origo megkérdezte az Információs és Technológiai Minisztériumot (ITM), hogy született-e már döntés a jelenlegit váltó új rendszám-rendszerről. 

„A gépjárművek világjárvány miatt lelassult ütemű forgalomba helyezése miatt csökkent az új rendszámok iránti igény is, így a jelenlegi karakterkészlet (három betű, három szám) használatával még évekig biztosítható a rendszámok kiadása" - írta válaszában a minisztérium. Az ITM reakciójából kiderült ugyanakkor az is, hogy olyan rendszer bevezetésére készül, amely hosszú időre szól: "a mostani három betű - három számos rendszert idővel felváltó rendszámstruktúra kialakításának elsődleges szempontja, hogy tartósan, hosszabb időre garantálja a gépjárművek hatósági jelzéssel való ellátását" - folytatták. 

A normál rendszámoknál jóval hamarabb, akár már jövőre is elfogyhatnak a veterán járművekre kiadható OT rendszámok. Ezek formátuma OT 12-34, jelenleg pedig már OT 93-XX-nél járnak a kiadások. Az ITM-nél az OT rendszámok cseréjére vonatkozó tervek mellett az Origo rákérdezett arra is, hogy tervezik-e a forgalomból korábban kivont hagyományos rendszámok egyénileg kiválasztott rendszámként való elérhetővé tételét, vagyis azt, hogy 112 450 forintért az autósok már régóta nem használt rendszámokat is megvásárolhassanak maguknak. A jelenlegi szabályok szerint csak "még le nem gyártott" azonosító választható ki, vagyis aki vásárolna, annak az S-Z-ig terjedő betűtartománnyal kell beérnie. 

A minisztérium válasza alapján van esély arra, hogy – pénzért – elérhetővé válnak a régi rendszámok, az OT rendszámok cseréjéről később születik döntés. A felvetett kérdések rendezését szolgáló jogalkotási munka folyamatban van, a témában a szakmai javaslatok elfogadását követően adható további tájékoztatás" - írta az ITM a portálnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....