aukció

Elárverezik Tony Soprano fehér Cadillacjét

2015.10.31.

Elárverezik azt a fehér Cadillacet, amelyet James Gandolfini színész vezetett az HBO Maffiózók című tévésorozatában.

A bostoni székhelyű RR aukciósház közlése szerint a 2003-as Cadillac Escalade ESV a sorozat utolsó három évadjában volt látható. A Maffiózók (The Sopranos) főszereplője, Tony Soprano kitalált maffiavezér karakterét a 2013-ban elhunyt James Gandolfini játszotta - tudósított a boston.com.

Robert Livingston, az RR ügyvezető-helyettese pénteken elmondta, hogy a kocsi belsejében két Gandolfini-aláírás is látható, egyik a vezetőüléshez tartozó napellenző belső oldalán, a másik a kesztyűtartó fedelén. A kocsi annak a két egyforma Cadillacnek az egyike, melyeket a Movie Time Cars kölcsönzött a forgatásokra.

Soprano, a főnök jellegzetes autója akkor jelent meg a filmben, amikor Tony és emberei megérkeztek valahova vagy elindultak, sok párbeszéd hátteréül is szolgált. A Sopranók fiktív világának különböző helyszíneire, a Bada Bing sztriptízbárba vagy Satriale húsboltjába is ezzel járt a "főnök".

Az árverés november 12-én lesz, a kikiáltási ár 5000 dollár (1,4 millió forint). Részletek ide kattintva olvashatók.

Forrás: MTI, fotó: boston.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....