elektromos autó

Elektromos autón dolgozik az Audi

2014.12.07.

A német prémiummárka első villanyautója nagy valószínűséggel egy szabadidő-autó lesz.

Rupert Stadler, az Audi vezérigazgatója nemrég elárulta a Bloombergnek, hogy a cég mérnökei már dolgoznak a négykarikás márka első teljesen elektromos autóján, ami „talán egy szabadidő-autó lesz”, hogy pontosan idézzük a vezetőt.

Dr. Ulrich Hackenberg, az Audi technikai igazgatója nemrég szintén megerősítette, hogy elektromos autón dolgozik az ingolstadti gyártó, de ő azt is elárulta, hogy a modell 2017-ben fog bemutatkozni a tervek szerint, és a hatótávolsága eléri majd a 450 kilométert. Ha tényleg megvalósul az elektromos Audi SUV, akkor az egyetlen konkurense a Tesla 2015-ben bemutatkozó szabadidő-autója, a Model X lehet majd.

Az Audi már korábban bejelentette, hogy 2020-ig szeretnék a teljes modellkínálatukat elektromossá alakítani, ami nem jelenti azt, hogy minden típusból lesz tisztán elektromos változat, inkább csak annyi valószínű, hogy miden típusból lesz legalább egy hibrid változat. A konnektoros hibrid A3 e-tron már ma is kapható, ezt valószínűleg a jövőre érkező új A4-es hibridje, majd pedig a szintén jövőre érkező új R8-as hibridje követi majd a sorban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....
2026.09.03
A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek....