földi kiszolgáló

Elektromos autóra válthatnak Ferihegyen

2015.09.08.

Akár több száz járművet cserélhetnek elektromos meghajtásúra a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ha a közelmúltban forgalomba állított Smart Electric Drive üzemeltetése során igazolja a feltételezett előnyöket – mondta lapunknak a Budapest Airport szóvivője.

A repülőtér ideális környezet elektromos járműpark üzemeltetésére: viszonylag rövid távolságokat kell megtenni, ahol a belső égésű motorral szerelt járművek eleve kevésbé gazdaságosan működtethetők. Az elektromos autó működése során nem bocsát ki szén-dioxidot, ám figyelembe kell venni, hogy a hazai erőművek által termelt elektromos áram hajtja, de még így is jóval alatta marad egy modern dízelmotor kibocsátásának – mondta el lapunk kérdésére Hardy Mihály. A repülőtér-üzemeltető cég kommunikációs vezetője szerint folyamatosan gyűjtik a tapasztalatokat az elektromos autóról, hogy kiderüljön, a gyakorlatban mennyivel kedvezőbb a fenntartása egy hagyományos belső égésű motorral szerelt járműhöz képest. Ha igazolja a feltételezett jó tulajdonságokat, akkor a reptéren működő mintegy kétszáz cégnek is ajánlják a használatát – mondta Hardy Mihály.

Az első... nem, nem fecske, Smart!

Szakértők szerint a repülőgépek földi kiszolgálása során olyan célgépeket kell alkalmazni, amelyek egyaránt képesek repülőgép-utaslépcső vontatásra, poggyászok, légiáru-konténerek, paletták mozgatására és akár kisebb-közepes méretű, de akár 76 tonnás repülőgépek vontatására is. Emellett alkalmazhatók elektromos gépek speciális futószalag-felépítménnyel a repülőgépek csomagtereinek be- és kirakodására, a gépek személyzetének, a földi kiszolgáló személyzetnek a reptéren belüli szállítására.

A repülőtéren zárt rendszerben, mintegy „telephelyen belül” kell a kiszolgáló eszközöket valamint poggyászokat és légiárut mozgatni. Az igénybevétel ugyan erős, de a járművek soha nem kerülnek távol a töltőállomástól, ezért nem okoz gondot a töltés az üzemeltetés során.

Felszállópályán az elektromos hajtás

Elektromos hajtású járművek használatával jelentős megtakarításokat lehet elérni az üzemanyag-felhasználás terén is. Emellett a járművek karbantartás-igénye és üzemeltetési költsége lényegesen alacsonyabb a hagyományosakénál. Az elektromos meghajtásúak ugyanis sokkal egyszerűbb elv alapján működnek, kevesebb a mozgóalkatrész, sokkal kisebb a meghibásodás valószínűsége. Mindez azt eredményezi, vélik szakértők, hogy ha a beszerzési áruk magasabb is, a teljes életciklusukra vetített költségeik kedvezőbbek a dízel járművekénél.

Jámbor Gyula

Megjelent a Magyar Idők 2015. szeptember 4. számában

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.18
Lánctalpas katonai drónjárművet fejlesztettek Ukrajnában, gazdagítva a honvédelem egyre tágabb....
2026.03.18
Ljubljanában februárban megnyílt Szlovénia első nyilvános hidrogéntöltő állomása, amely a városi....
2026.03.18
A CUPRA elhozta a vezetés új generációs élményét az FC Barcelona edzőközpontjába, a Ciutat....
2026.03.18
A nem megfelelő vagy rossz állapotú gumiabroncs komoly biztonsági kockázatot jelenthet. A tavasz....
2026.03.18
 Matthias Müller (72) gyermekként szüleivel elmenekült Kelet-Németországból, és válságmenedzserként....
2026.03.17
Megkezdte első sorozatgyártású elektromos légi taxijának tesztrepüléseit az amerikai Joby Aviation....
2026.03.17
 Végleges: miután a Lada német importőre fizetésképtelenné vált, most végleg beszüntette működését....
2026.03.17
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős....
2026.03.17
Már idén életbe lép az új rendszer. ..
2026.03.17
Mintegy 15 ezer ember nem használt biztonsági övet a március 9. és 15. között zajlott országos....