Fiat 500

Elektromos Fiat 500: már az olasz közutakon zajlanak a tesztek

2019.08.31.

Kevesebb mint egy évvel a hivatalos debütálás előtt sikerült tesztelése közben meglesni az "olasz" elektromos Fiat 500 prototípusát – írja az alvolante.it olasz autós szakportál.

Made in Italy – minden porcikájában

A legnagyobb újdonság, hogy az elektromos Fiat 500 nem a jelenlegi 500-as platformjára készül, hanem egy olyan új alapra, amit kifejezetten az elektromos autókra fejlesztettek ki. Vagyis semmi köze nem lesz ahhoz a Fiat 500e-hez, amelyet 2013 óta értékesítenek az Egyesült Államokban. Egy valódi "Made in Italy” projektről van szó, amelyet az utolsó apró részletig a mirafiori gyárban építenek. Kifejezetten azzal a céllal hajtottak végre itt 700 millió eurós fejlesztést, hogy az üzem képes legyen évi legalább 80 ezer darabot gyártani az elektromossá alakított klasszikus modellből. A termelés várhatóan 2020-ban kezdődik.

Ikonikus forma

Az elektromos Fiat 500-as a tervek szerint a Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be teljes valójában. Ám a tesztelés alatt lévő prototípusról már sikerült néhány kémfotót készíteni. A Fiat 500 kontúrja még az álcázás mögött is jól kivehető: alapvetően a hagyományos formára hajaz. Nem is lehet másként egy ikonikus modell esetében. Ugyanakkor néhány stílusjegy eltér a megszokottól.

Egyelőre korai lenne beszélni a műszaki részletekről (akkumulátor, motor és autonómia), de néhány kiszivárogtatott információ szerint az elektromos Fiat 500 ugyanúgy hátsókerék-meghajtású lesz, mint 1957-es őse.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....
2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....
2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....