HUMDA

Elektromos Ikarus: mennyit megy egy töltéssel?

2025.06.29.

Megérkezett Hajdúszoboszlóra a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld Busz Programjának támogatásával beszerzett új Ikarus 120e típusú, tisztán elektromos meghajtású autóbusz, amely szombattól szállítja az utasokat a fürdővárosban - jelentették be a MÁV-csoport sajtótájékoztatóján, amelyen az is kiderült, mennyit megy egy töltéssel az új busz.

Fotók: MÁV-csoport

Kovács Kornél, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) gépjármű-közlekedési és vasúti szabályozási főosztályvezetője azt mondta, Keszthely és Komárom után Hajdúszoboszló a harmadik város, ahol a zöld busz program keretében tisztán elektromos meghajtású autóbuszt helyeznek üzembe.

Idén hat vidéki városban 4,4 milliárd forint támogatással húsz elektromos buszt adnak át, amelyek évi 800 tonna szén-dioxidot váltanak ki. A hajdúszoboszlói elektromos autóbusz egy töltéssel mintegy 350 kilométert tesz meg, egy év alatt csaknem negyvenezer kilométer megtételével 38 tonna szén-dioxid-kibocsátást vált ki - fűzte hozzá.

Kovács Kornél jelezte azt is, hogy a MÁV autóbuszparkjának jelenleg 1,7 százaléka elektromos, 2032-re ez az arány eléri a 25 százalékot.

Nagy Attila, a hajdúszoboszlói buszközlekedést üzemeltető MÁV Személyszállítási Zrt. autóbuszos műszaki főigazgatója azt mondta, 2019 óta vállalatuknál több mint 2800 korszerű, környezetkímélő autóbuszt helyeztek üzembe, ezek közül 104 elektromos meghajtású.

Utóbbiak száma szeptember végéig eléri a 120-at - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy Hajdúszoboszlón öt vonalon több mint 17,5 ezer járatot közlekedtetnek évente.

Kunfalvi Gábor, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. zöld mobilitási irodavezetője szerint a közlekedés a teljes szén-dioxid-kibocsátás 25 százalékáért felel Magyarországon. Hozzátette: a HUMDA eddig 35 milliárd forint értékű buszbeszerzést valósított meg eredményesen, és már 141 olyan korszerű busz van az országban, amelyet a HUMDA közreműködésével helyeztek üzembe.

Kelemen János Hunor, az Ikarus cégcsoport kereskedelmi igazgatója kiemelte: az Ikarus 120e típusú, tisztán elektromos meghajtású autóbusz jelzi, hogy "a magyar mérnöki tudás helyben van".

Emlékeztetett rá, hogy az Ikarus a legrégibb, ma is magyar tulajdonban lévő autóbuszgyár. A fenntarthatóság csak akkor lehet sikeres, ha nem kötnek kompromisszumokat, "kényelmes, tisztább életet biztosító" járműveket fejlesztenek.

Czeglédi Gyula (Fidesz-KDNP-Hajdúszoboszlói Gazdakör-MI Hajdúszoboszlóért Egyesület), Hajdúszoboszló polgármestere azt mondta, a fürdővárosnak különösen fontos, hogy a levegőt nem terhelő elektromos autóbuszt állthatnak üzembe.

Emlékeztetett rá, hogy néhány hétig már járt Hajdúszoboszlón próbaüzemben egy elektromos autóbusz, amely hamar közkedveltté vált. Meggyőződésének adott hangot, hogy hasonlóan sikeres lesz az új Ikarus is.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....
2026.11.02
Magyarország területén 2026. október 30-án 0 óra és 2026. november 1-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.11.02
Megrázó szombat esti tragédia a Revúca és Muránska Dlhá Lúka közötti úton: egy személyautó egy álló....
2026.11.02
Újabb használatiminta-oltalmat szerzett a győri Széchenyi István Egyetem, amelynek kutatói ezúttal....