űrrepülés

Elérheti a vágyott 1000, űrben töltött napot a rekorder űrhajós

2015.09.26.

Bár már ő az űrben összesen eltöltött napok rekordere, Gyennagyij Padalka orosz űrhajós álmát, az 1000 napot is elérheti, miután engedélyt kapott, hogy újra a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) utazzon.

Az 57 éves Padalka eddig összesen 878 napot töltött az űrben, az orvosok pedig szabad jelzést adtak neki egy újabb űrmisszióhoz. – Aki járt az ISS-en, újra vissza akar térni – mondta az űrhajós Moszkvában. Padalka nemrég tért vissza a Földtől 400 kilométerre lévő űrállomásról, ez volt az ötödik, 168 napig tartó űrutazása.


Az űrutazó katonai szolgálati ideje egy részét a szovjet csapatoknál töltötte az egykori NDK-ban. Először 1998-ban küldték a világűrbe a légvédelmi ezredest az azóta megsemmisített Mir űrállomásra. Ezután négyszer dolgozott parancsnokként az ISS fedélzetén, senki korábban nem vezette ennyiszer a repülő laboratóriumot.

Mindent összevetve Gennagyij Padalka több mint két évet töltött a Föld légkörén kívül, de még egyáltalán nincs belőle elege. – Az élet a világűrben az egyformaság és a romantika keveréke. Nagyon remélem, hogy még egyszer útnak indulhatok majd, és eltölthetem majd az űrben az ezredik napomat is – mondta korábban az űrhajós, aki egyébként három lány apja, szabadidejében hobbibúvár.

A leghosszabb, megszakítás nélküli űrutazás rekordját a szintén orosz Valerij Poljakov tartja, aki 1994-1995-ben 437 napot töltött a Föld légkörén kívül.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....