metró

Elhárították a metró hibáját

2017.06.27.

Megtalálták és elhárították a felújított metrószerelvény hibáját; ha minden az elvártaknak megfelelően alakul, a jövő héten megkezdődhet a járművek fokozatos, újbóli üzembe állítása - közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.

Felidézték, hogy a helyzet javítása érdekében a múlt héten azonnali hatállyal Magyarországra kérték a gyártó Metrovagonmas Nyrt.-t tulajdonló Transmash Holding vezetését, valamint a tervezésben részt vevő vezető szakembereket.

Úgy fogalmaztak, hogy a Metrovagonmas komolyan vette a BKV Zrt. intézkedéseit. Az orosz mérnökök a követelésnek megfelelően a hétvégén megtalálták a felújított szerelvény rendszeres meghibásodásának kiváltó okát, és elhárították a problémát.

Közölték: a múlt hét végén a BKV Zrt. az utasbiztonságot nem veszélyeztető, ám sorozatosan jelentkező meghibásodások, valamint a járművek szállításában tapasztalt késedelem miatt a legsúlyosabb szankciókat helyezte kilátásba a Metrovagonmasszal szemben, és követelte a helyzet azonnali megoldását.

A közlemény szerint a hétvégén Budapestre érkezett a főkonstruktor és a jármű főmérnöke, velük együtt a több mint húsz mérnökből és szakemberekből álló szakértői csoport azonnal megkezdte a felújított szerelvények átvizsgálását.

"A legapróbb részletekre is kiterjedő" elemzés eredményeképpen megtalálták a kiváltó okot. A szerelvények egyik alkatrészével, az optikai csatoló elemmel volt probléma, a hibát azonnal kijavították - írták, hozzátéve: a teljes flottát átvizsgálják.

Hangsúlyozták: a BKV Zrt. minden, szerződésben foglalt jogával élni fog a Metrovagonmasszal szemben. A társaság a rendszeresen felmerülő problémák miatt hibás teljesítési kötbért és kárátalányt, a késedelmes szállítás miatt pedig késedelmi kötbért érvényesít az orosz féllel szemben.

Az első kötbérkövetelést már be is nyújtották, és minden felmerülő probléma esetén újabb igényt adnak le - olvasható a közleményben.

A BKV Zrt. péntek délután megkezdte a felújított metrószerelvények átmeneti kivonását a forgalomból, hogy soron kívül átvizsgálják azokat. Ezt megelőzően, reggel a Nyugati pályaudvarnál ismét meghibásodott egy jármű, amely több percig nem tudott ajtót nyitni.

Ugyanezen a napon a BKV több mint 800 millió forintos kötbérigényt jelentett be késedelmek miatt a 3-as metró vonalán futó szerelvények gyártója és felújítója, a Metrovagonmas felé, és azonnali hatállyal Magyarországra kérette a társaság vezetését. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlése szerint a közlekedési hatóság azonnali hatállyal kivonatta a forgalomból mind a hat felújított járművet.

Az első felújított metrószerelvény március 20-án állt forgalomba Budapesten, de már az első napokban probléma adódott vele. Tarlós István főpolgármester a kezdeti hibák után azt mondta, azok a felújított járművek esetében is elkerülhetetlenek. Március végén közölte, akkor lesz baj, ha egy hónap múlva is vannak hibák a vonatokkal. A BKV június elején a meghibásodások miatt egy időre az összes felújított szerelvényt kivonta a forgalomból.

A szerződés szerint 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba kerül.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....
2026.06.30
A mesterséges intelligencia ma már meggyőzően beszél útvonalakról és megállókról — csak épp....
2026.06.30
Két hétvége után a magyar pilóta továbbra is versenyben van a Kumho FIA TCR World Tour bajnoki....
2026.06.30
A Prelude HRC Concept a Goodwoodi Sebességfesztiválon mutatkozik be először menet közben; a hegyi....
2026.06.30
A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett munkáján múlt, hogy a több mint száz kilométeren át....