útépítés

Elindult a Magyar Falu Program útfelújításának első üteme

2019.08.08.

A Magyar Falu Program keretében éves szinten, országosan 50 milliárd forint értékben 89 szakaszon, mintegy 250 kilométeren valósulhatnak meg teljes körű útfelújítási projektek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett országos közúthálózaton a napokban ütemezetten megindításra kerültek a program első ütemében szereplő beruházások.

Az országos közúthálózaton 2010 óta összesen mintegy 5500 kilométernyi út újulhatott meg, csaknem 690 milliárd forint értékben. A felújítások a következő években is kiemelt prioritással folytatódnak, ugyanis a Magyar Állam központi, költségvetési forrásokból, a Magyar Falu Program keretében éves szinten 50 milliárd forint értékben indított el olyan útfelújítási programot, amely elsősorban a mellékutak helyreállítását célozza meg. Ezzel a vidék népességmegtartó képessége szempontjából kiemelten fontos összekötő- és bekötőutak rendbetételére lesz lehetőség, amely a későbbiekben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemeltetési és fenntartási feladatait is megkönnyíti majd.

A Magyar Falu Programban szereplő beruházások első ütemében összesen 89 szakaszon vonulhatnak fel a kivitelezők, melynek során a következő hónapokban, az egyes projektek esetében, a munkák nagyságrendjétől függően 30-tól 180 napos átfutási idővel végezhetnek a szakemberek a teljes körű felújítási munkákkal csaknem 250 kilométernyi szakaszon. A projektek összértéke meghaladja a nettó 23 milliárd forintot. Az ország mind a 19 megyéjében lesznek útfelújítási munkák, a projekteket összefoglaló térkép és projektlista elérhető a Magyar Közút Nonprofit Zrt. weboldalán, a www.kozut.hu-n, ezen a linken: https://internet.kozut.hu/magyar-falu-program/

Általánosságban az egyes projekteknél elmondható, hogy a szükséges helyeken új alapréteget építenek be a szakemberek, a lokálisan teherbírását vesztett felületeken a rossz burkolatot elbontják és új teherbíró pályaszerkezetet építenek be a kivitelezők. A pályaszerkezet cseréket követően kiegyenlítő réteg beépítésével a meglévő burkolat egyenetlenségei kerülnek megszüntetésre, majd erre a felületre új kopóréteget terítenek. A szakemberek az út menti területeken is elvégzik a szükséges munkákat, például az árkok tisztítását, a vízelvezetést is helyreállítják, új közlekedési táblákat helyeznek ki és a projekt végén az új kopórétegre természetesen új burkolati jelek is kerülnek. A munkálatok általában félpályás korlátozás mellett valósulnak meg, így a közlekedőknek érdemes lesz az egyes beruházásokról és az aktuális forgalmi helyzetrőltájékozódni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál vagy a www.utinform.hu oldalon.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....