Maserati

Elkészült az 50 ezredik Maserati a cég új gyárában

2014.12.07.

Mindössze 22 hónapra volt szükség ahhoz, hogy elkészüljön az 50 ezredik autó a Giovanni Agnelliről elnevezett üzemben.

A Fiat 2009-ben vásárolta meg a Grugliascóban, Torino mellett lévő gyárat az akkoriban bárgyártó munka híján lévő Bertone dizájnstúdiótól. Az üzemben 1960 és 2006 között gyártottak autókat, a legendás Lamborghini Miura után többek között a Volkswagen Polo is készült itt.

A Fiat több mint egymillárd eurót fektetett be az üzem korszerűsítésébe, a 2013-as újranyitáskor a gyárat Gianni Agnelliről, a Fiat legendás vezetőjéről nevezték el, aki 1966 és 1996 között volt az olasz autógyártó elnök-vezérigazgatója. Kezdetben csak a Maserati Quattroportét gyártották itt, de pár hónappal később már a kisebb Maserati Ghibli gyártása is megkezdődött, amellyel az Audi A6-osbak, a BMW 5-ösnek és a Mercedes E-osztálynak állított konkurenciát az olasz prémiumgyártó.

Idén, december első hétében készült el az 50 ezredik autó a Giovanni Agnielli üzemben, a jubileumi példány egy Maserati Quattroporte S Q4-es volt, amelyet egy amerikai vevő rendelt meg. Ebben az autóban egy dupla turbós, 410 lóerős V6-os benzinmotor dolgozik, amely 4,9 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/h sebességre az összkerékhajtású luxuslimuzint.

2012-ben a Maserati mindössze 6000 autót értékesített évente, a 2013-as gyármegnyitón viszont azt a célt jelentették be, hogy 2015-ben már 50 ezer autót szeretnének eladni. Egyelőre ettől még messze vannak, mert az 50 ezredik autó 22 hónap alatt jött össze, de a fejlődés így is jelentős. Jelenleg a gyár napi 200 autót tud előállítani, ami évente 45 ezer autónak felel meg, de szükség esetén a kapacitást meg is lehet duplázni. Valószínűleg nagyon felfuttatja majd az értékesítést a jövőre érkező SUV modell, a Maserati Levante.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....