BYD

Elkészült a kínai BYD elektromos busza Komáromban

2017.09.22.

Az első járművek 12 méter hosszú, szóló városi autóbuszok, melyeket Európa járműkiállításain mutatnak be.

A helyi BYD Electric Bus and Truck Hungary Kft. áprilisban megnyílt üzemében elkészült a társaság első két elektromos busza. A gyárban a teljes kapacitás elérésekor évente négyszáz jármű előállítását tervezik és 300 embernek adnak munkát. A 6,2 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 925 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott. A gyárban jelenleg 98 állandó munkavállaló dolgozik.

A BYD komáromi telephelyén kezdetben városi és távolsági közlekedésre szánt elektromos buszokat szerelnek össze, európai megrendelésekre. A kész buszok mellett az angol ADL-lel együttműködésben gyártott autóbuszok vázszerkezeteit is itt hegeszthetik össze. A tervek szerint szintén Komáromban állítanák elő a közelmúltban bejelentett franciaországi BYD gyár részére készített buszalvázakat, valamint később elektromos villástargoncákat és könnyű haszonjárműveket is összeszerelhetnek a gyárban.

A BYD Company Ltd. központja a kínai Sencsenben található. 1995-ös alapítása óta a társaság jelentős tudásra tett szert az újratölthető-akkumulátorok gyártásában. A világ több mint 50 országában és régiójában van jelen megújuló energiára épülő megoldásaival. Az 1995-ben alapított kínai cég az elmúlt években globális expanziót hajtott végre, összeszerelő üzemet nyitott az Egyesült Államokban, emellett vegyesvállalatot alapított a Daimlerrel a Denza prémium elektromos autó-márka fejlesztése és piaci bevezetése érdekében.

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....