1870-re Németországban már több mint 21 ezer kilométer, Franciaországban közel 19 ezer, míg Oroszországban valamivel több, mint 10 ezer kilométer a vasúthálózat hossza, így nem csoda, ha a társadalom vezetői hamar felfedezték maguknak az új, a korabeli közutaknál gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb közlekedési lehetőséget. A brit uralkodócsalád a világon elsőként 1842-ben építtetett saját udvari kocsit Adelaide királyné számára, majd 1897-re elkészült Viktoria királynő számára a Royal Train nevű hat kocsiból álló vonat.
Magyar vonatkozása elsőként a Ferenc József számára készült királyi külön szerelvénynek volt, amelyet jelenleg Prágában őriznek az ottani közlekedési és technikai múzeumban.
A Turán szerelvény a két világháború közti állami vezetők, mindenekelőtt Horthy kormányzó protokolláris jellegű utazásait szolgálta.
A második világháborút követően hadizsákmánnyá átlényegült szerelvény egészen a ’70-es évekig állt a Csehszlovák politikai vezetők rendelkezésére, majd a selejtezést követően évtizedekig egy nyaralóba befalazva rejtőzködött a szenci tavak partján, mígnem a hétvégi ház felújításakor a szlovák vasútbarátok a 12 kocsiból álló Turán szerelvény 9-es számú szalonkocsijaként azonosították.
Magyarországra visszatértét követően 2020-2021-ben először külsőleg újult meg, majd 2023-2024-ben nekiláttunk a Máv Rail Tours munkatársaival együtt a kocsibelső teljes műemléki rekonstrukciójának.
A maga nemében páratlan, 110 éves (eredetileg személykocsiból 1937-ben átalakított) szalonkocsit első ízben a mai nappal tekintheti meg a szélesebb közönség szeptember végéig az elmúlt évtized során megújult vasútállomáson két évvel ezelőtt megnyitott vasúttörténeti kiállításunk szomszédságában, Kenderesen.
Lánszki Regő államtitkár bátor es mértéktartó megnyitó beszédét követően rövid tárlatvezetésen probaltam összefoglalni az egybegyűlteknek a vasúti kocsi kalandos 112 évét.
Azon leszünk, hogy történelmünknek ez a fellelt, fontos darabját a nem túl távoli jövőben valahol Budapesten is be tudjuk mutatni az érdeklődőknek.
A Turán 9-es szalonkocsi megtaláláskori állapotát, valamint a felújítás Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum muzeológusai és restaurátorai által felügyelt lépéseinek 2023. január és május közti időszakát mutatja be a képgaléria.
(Fotók: MMKM/Szikora Zsombor/Facebook)