Bemutató

Elsőkerékmeghajtással is elérhető lesz az akkumulátoros elektromos Lexus RZ

2024.03.28.

Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a nagyméretű SUV RZ. Az eddig csak négykerék-meghajtással rendelhető nagyméretű luxus SUV ugyanis immár elsőkerék-hajtású kivitelben is megvásárolható azok számára akiknek az ennek révén megnövekedett hatótáv fontosabb, mint a terepképességek. A modell minden változata exkluzivitást és a Lexustól már megszokott japán vendégszeretetet kínálja. Az új Lexus RZ 300e akár 480 kilométeres hatótávolságot kínál. 

A Lexus RZ-t először összkerékhajtású modellként mutatták be, kiemelve luxus SUV tulajdonságait. Mostantól a Lexus nagyobb választékot kínál majd és szélesíti az RZ vonzerejét, hogy az elsőkerék-hajtású modellel még több vásárlót érjen el. Ez új belépési lehetőséget teremt az RZ világába, alacsonyabb árcédulával, de a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromos járművét meghatározó tulajdonságok feláldozása nélkül.

Fotó: Lexus

Az ügyfelek mindenütt ugyanarra a kézműves kivitelezésre és Omotenashi vendégszeretetre számíthatnak, míg a vezető élvezheti a finomhangolt Lexus Driving Signature filozófia eredményét, amely teljes magabiztosságot, kényelmet és irányítást biztosít minden út során. Az akkumulátoros elektromos hajtáslánc ugyanaz marad, leszámítva a hátsó e-Axle egységet és az AWD változatokban használt invertert. Az autó önsúlyának következetes csökkenésével az RZ 300e nagyobb hatótávolságot kínál. A hivatalos WLTP kombinált ciklusban mért távolság 18” kerekekkel akár 480 km is lehet, 20” esetén ez az érték 419 km. Az összkerékmeghajtású változatnál mindez 440, illetve 395 km. Az elektromotor és a lítium-ion akkumulátor maximális teljesítménye 204 LE (150 kW), a csúcsnyomaték pedig 266 Nm, amely azonnal rendelkezésre áll. Ez biztosítja a lendületes gyorsulást: a 0-100 km/órás sprintet nyolc másodperc alatt teszi meg. Az új elsőkerékmeghajtású modellek kiszállításai várhatóan júniusban kezdődnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....