Pozsony

Elveszik a farkasoktól a tankokat

2018.07.24.

Tankokat és páncélozott csapatszállítókat adott kölcsön a Szlovák Történelmi Intézet (VHÚ) a Vlagyimir Putyin orosz elnököt éltető motoros klub, az Éjszakai Farkasok szlovákiai képviseletének. A védelmi tárca közölte, azonnali hatállyal törölték a farkasokkal aláírt bérleti szerződést, a VHÚ igazgatójának tisztségét pedig felfüggesztették - írja a pozsonyi Új Szó internetes kiadása.  

Néhány napja derült ki, hogy az Éjszakai Farkasok a Nagyszombat mellett fekvő Alsókorompán (Dolná Krupá) vásároltak egy nagyobb telket, melyet szögesdrót kerítéssel vettek körbe, s az ott található épületet pedig felújították. A hivatalos tájékoztatás szerint a motorosok csupán egy klubhelyiséget nyitottak a telken, légi felvételek viszont igazolták, hogy az épület mellett tankok és harci gépjárművek is vannak. Kiderült, a harci technika bérbeadását a VHÚ főnöke, Miloslav Čaplovič hagyta jóvá. „Evidens, hogy az igazgató nem ismerkedett meg ennek a polgári szervezetnek a hátterével, s ezzel túllépte a hatáskörét” – közölte a védelmi tárca szóvivője. A tárca jelenleg azon dolgozik, hogy a haditechnika visszakerüljön a történelmi intézethez.

A szerződést a VHÚ a Történelmi Gépjárművek Múzeuma elnevezésű polgári társulással írta alá, melynek élén Jozef Hambalák, Robert Kaliňák volt belügyminiszter barátja áll. Hambalák az Éjszakai Farkasok klubhelyiségén kívül egy II. világháború történetéről szóló, Patriot Park nevű múzeumot is megnyitna az alsókorompai telken. Ugyanilyen elnevezésű park létezik Oroszországban is, elsősorban az orosz haditechnika bemutatására szolgál.

Kaliňák a park megnyitásán és a Putyin-barát motorosklub szlovákiai tevékenységén sem lát kivetnivalót. „Koszorúznak, a fasizmus ellen harcolnak. Meggyanúsíthatják őket Putyin népszerűsítésével, de törvényt kellene sérteni, vagy minimum valamilyen törvényellenes tevékenységet kellene folytatni ahhoz, hogy valakit kritizáljanak” – nyilatkozta a Sme napilapnak adott interjúban Kaliňák.

Ján Budaj (OĽaNO) ellenzéki képviselő szerint az Éjszakai Farkasok szlovákiai jelenléte arra akarja emlékeztetni az ország lakosait, hogy nem szabadultunk meg az orosz befolyástól. „A Szlovákiában hatályos büntetőjogi törvénykönyv szerint tilos alapvető emberi jogokat sértő ideológiákat támogatni. Ilyen ideológiát testesít meg a Szovjetunió zászlaja, amelyet az Éjszakai Farkasok lengetnek” – mondta Budaj.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....