Kína

Emelkedtek az eladások a világ legnagyobb autópiacán

2017.11.10.

Emelkedett az új autók eladása Kínában októberben, immár az ötödik egymást követő hónapban, jelezve, hogy a gyenge évkezdet után stabil a növekedés a világ legnagyobb autópiacán. 

A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) által pénteken közzétett adatok szerint éves összevetésben 2 százalékkal több személyautót, 2,70 millió kocsit értékesítettek októberben. Az év első tíz hónapjában 22,9 millió új jármű talált gazdára, éves összevetésben 4,1 százalékos volt a növekedés. A CAAM az év elején azt jósolta, hogy idén 5 százalékkal növekednek az eladások a tavalyi 13,7 százalék után.

A tavalyi kiemelkedő bővülés nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a pekingi kormány 2015 októberétől 2016 december végéig megfelezte, 10 százalékról 5 százalékra csökkentette a kis teljesítményű - az 1,6 liternél kisebb hengerűrtartalmú motorral felszerelt - gépkocsik adókedvezményét. Idén már 7,5 százalékos a forgalmi adó, 2018-ban pedig visszaemelik 10 százalékra.

Az utóbbi hónapokban viszonylag erős ütemben nőttek az autóeladások: szeptemberben 5,7 százalékkal, augusztusban 5,3 százalékkal, júliusban 6,2 százalékkal, júniusban pedig 4,5 százalékkal. Miközben a kínai gazdaság robusztus ütemben nőtt, erős maradt a kereslet a városi terepjárók iránt, és az autókereskedők jelentős kedvezményekkel kínálták termékeiket.

Az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) értékesítése októberben is jelentősen - 106,7 százalékkal 91 ezer darabra - emelkedett. Január-októberben éves szinten 45,4 százalékkal, 490 ezerre nőtt az ilyen típusú járművek eladása.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.27
A tavasz érkezésével nemcsak a lakást, hanem az autónkat is érdemes alaposan kitakarítani, hogy....
2026.04.27
A prémium német márka 2026 elején gyengélkedik, miközben az SUV-ok eladásai visszaesnek, az....
2026.04.27
Az idei első negyedév megerősítette az európai használtautó-piac egyik legfontosabb trendjét: az....
2026.04.27
Ha mostanában kaptál furcsa hideghívást, jó eséllyel nem ember volt a vonal végén. Steve Young, az....
2026.04.27
A Váci út egy szakaszán torlódásra kell számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.04.27
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe....
2026.04.27
A Hungaroring Tiéd a Ring! elnevezéssel négyezer fős közösségi rendezvénnyel ünnepelte vasárnap,....
2026.04.27
A motorsportban egyre elterjedtebb innováció az ERGO nevű ergonómiai tankszárny, amelyet Talmácsi....
2026.04.27
A német ipar súlyos gazdasági válság közepette van: 2025-ben 124 ezer munkahely szűnt meg –....
2026.04.27
Az ionizáló sugárzás pontosabb és költséghatékonyabb érzékelését segítheti az a fejlesztés,....