katonai járművek

Én, a Kém - A Komondorok felderítése 2. rész

2016.02.11.

Néhány éve mutatkozott be az első hazai fejlesztésű felderítőjármű a Komondor. A sikeres prototípus után csak látszólag volt nagy a csend, a fejlesztések új irányt vettek. Az eltelt időszak munkás hétköznapjairól beszélgettünk Ocskay Gáborral a Gamma Műszaki Zrt. Különleges Járművek Divíziójának vezetőjével, immáron második alkalommal.

Az elkészült Komondor prototípusának kifejlesztése számos további lehetőséget vetett fel, ami arra inspirálta a gyártót, hogy továbbgondolják ebben a sikeres koncepcióban lévő lehetőségeket. Ennek eredményeként az egykor meglévő vegyvédelmi felderítő feladatra épített jármű, ma már egy önálló járműcsalád alapjaként szolgál. Az előkészítő folyamat hátterét boncolgattuk cikkünk első részében, most pedig a műszaki oldal tárlatvezetésén veszünk részt Ocskay Gáborral a Gamma zRrt. Különleges Járművek Divíziójának vezetőjével.

Barna András (B.A.): Kicsit elkalandoztunk az előző részben, de úgy gondolom ezekkel a dolgokkal mindenképpen jól megágyaztunk a mostani fejlesztéseknek. Hogy néz, pontosabban néznek ki a Komondor utódai, mivel másabbak, mennyivel tudnak többet?

Ocskay Gábor (O.G.): A járműcsalád kifejlesztésekor többek között mi egy olyan területet céloztunk meg, ami ebben a kategóriában viszonylag egyedi a piacon, ez pedig a többcélú, gyorsan átalakítható, csere-felépítményes megoldás. Amit most mi elsőként a családból kifejlesztettünk az egy 6x6 (RDO-3932) hajtásképletű félplatós eszköz, jármű mentő-vontató felépítménnyel. A speciális felépítményt akár pár óra alatt le lehet szerelni és a helyére mondjuk egy sebesült szállító konténert, vagy akár tűzoltásra alkalmas felépítményt is fel lehet tenni, de tulajdonképpen a variáció száma az egyedi felhasználói igények alapján nagyon sokfajta lehet.

Egyébként ez a módszer ismert már a logisztikai járműveknél, ahol például horgos emelővel „húz magára” az autó egy másik felépítményt, de az általunk gyártott páncélozott járműveknél ez még elég egyedinek számít.  De a másik elkészült prototípus is jól mutatja ezt az elképzelést, ugyanis a 4x4 (RDO-3921 ) kivitelünk is olyan, ami alapvetően sebesült kimenekítő/sebesültszállítónak készült, de minimális időráfordítással csapatszállítóvá alakítható át. Ehhez fontos technikai megoldás a blokkosított kialakítás, ami biztosítja a gyors átalakíthatóságot

Tehát összefoglalva a jelenlegi irányokat a fő szempontok a családelvűség volt. Megfogalmaztuk azokat az alaptulajdonságokat, ami az egész járműcsaládra érvényesek. Ilyen például a terepjáró-képesség, önhordó páncéltest, vagy mondjuk az 1000 mm gázlóképesség, legalább 35 fokos mellső-hátsó terepszög … stb. Ugyanezek vonatkoznak a hajtásláncra is, aminek a fő elemei a Cummins dízelmotor, Allison automataváltó, ZF osztómű és a speciális független kerék felfüggesztésű futómű, amit pedig a francia AxleTech cég szállít.

Mind a hazai, mind a külföldi beszállítók nagyon együttműködőek voltak az egyedi elképzelések megvalósításában, ami folyamatos technikai koordinációban, precíz, gyors alkatrészellátásban valósult meg. Természetesen ennek a segítségnek ára is van, itt most nem pénzre, hanem a szigorú műszaki megkötésekre, folyamatos ellenőrzésekre gondolok. A hajtáslánc egységeit, tehát olyan cégektől szerezzük be, melyek a világ hadiiparának jelentős beszállítói, és ilyeténképpen rendkívül nagy referenciával bírnak. De mindenképp megemlíteném azt a több mint 80 hazai céget is, akik támogattak bennünket vagy beszállítókként, vagy valamilyen szolgáltatás révén.

B.A.: Mit lehet tudni a menetteljesítményükről?

O.G.: Ami a menetteljesítményüket illeti a Komondorok hajtáslánc alapján elvileg akár egy 60 fokos emelkedővel is meg tudnának birkózni, természetesen, ha ez fizikailag lehetséges lenne más tényezők, mint például kerekek tapadása, borulás elkerülés megléte esetén. A két bázisjármű stabilitás tekintetében is kiváló eredményeket mutatott 70 km/óránál a kettős sávváltás gond nélkül abszolválták csak úgy, mint az oldal borulástesztet, ami 32-36 fok volt.

A járművek végsebessége jelentős tömegük (pl. az RDO 3932 jármű maximális jármű tömege 27 tonna) ellenére eléri a 105 Km/órát, de természetesen ez csak egy beprogramozott korlátozás, éppen a tömeg miatt. A teljesítmény a számok tükrében úgy néz ki, hogy a 4x4-es változat 340, a 6x6-os 450 lóerős, az előbbi 1440, míg az utóbb 1624 Nm nyomatékot ad le.  Fogyasztásuk közúton 40-45 liter száz kilométeren ezzel hatótávolságuk eléri az 1000 kilométer.

B.A.: Milyen belső és védelmi opciókat találunk még a két új változaton?

O.G.:  A típus család valamennyi tagját bizonyos szintű páncélvédettség jellemez, ami védettséget biztosít alapkivitelben kézi lőfegyverek ellen, valamint  megóvja a járműben utazókat meghatározott nagyságú aknarobbanási hatásoktól is. A jármű tetején található egy csapágyazott kibúvónyílás, amire torony, fegyverállvány vagy bármilyen teljesen körbeforgatható eszköz felszerelhető. Feladattól függően a belső tér elrendezése meghatározza, hogy hány fő szállítható.

A bent ülők számára különleges energia elnyelő ülések vannak beszerelve négypontos övekkel. Minden bázisjármű a fűtő és légkondicionáló egységen kívül el van látva szintén speciális szűrő-szellőztető berendezéssel is, továbbá éjjel is látó körkörös kamera rendszerrel, természetesen megtalálhatóak defekttűrő abroncsok, központi kerékfúvató berendezés, valamint a festése is katonai célokra kifejlesztett speciális anyag – hogy csak néhány nagyon fontos dolgot említsünk.

B.A.: Mennyi időbe kerül a gyártásuk?

O.G.:  A tervezés és fejlesztés mint minden új eszköznél rengeteg időbe kerül, ami természetesen magába foglalja a megelőző 3D-s modellezést és mindenegyes lépés ledokumentálását. Ezután, vagyis ezzel egy időben zajlik a prototípus gyártása, tesztelése, tanúsítása a prototípus elkészülte sokáig tart. Ma, amikor már minden a helyére került egyszerűbb a feladat, de beszállítókhoz történő alkalmazkodás és egy-egy fődarab megérkezése így is rengeteg időbe telik. Persze egy időben több jármű is készülhet, de ha intervallumot kellene meghatároznom, akkor természetesen a kiviteltől felszereléstől függően úgy jó háromnegyed-egy év, mire egy jármű kigurulhat a gyártóüzemből.

M.F.: Most, hogy elkészült két bázisjármű mi a következő lépés?

O.G.: A legfontosabb jelen helyzetben a potenciális hazai felhasználók megkeresése, az eszközök részükre történő bemutatása, vagyis a hazai piacon való megjelenés. Természetesen ezzel párhuzamosan a külföldi piacot is megcélozzuk, amit segít, hogy számos országban vannak helyi képviselőink, illetve szorosan együttműködünk a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal. Érdeklődés van, a helyzet bíztató, de természetesen, mint új piaci szereplő mindenképp fontos az első referenciák megteremtése.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....