magyarok

Erdélyi György közlekedési szakíró emlékezetére

2014.12.24.

Akik a hetvenes-nyolcvanas években kezdtek autózni, motorozni Magyarországon, azok emlékeznek: az autósiskolákban nemcsak KRESZ-t és műszakit tanultak, hanem a defenzív taktika tételeit is alaposan átvették.

Nekik még ismerős lehet a három defenzív alapelv: a kötelezőt mindig, a tilosat sohasem, a megengedettet olykor nem!

Az immár harminc-negyven éves gyakorlattal bíró járművezetők emlékezhetnek a bevált defenzív vezetési ajánlásokra: mint pl. a távoltartás módszerére, ha közel vagyunk, akkor veszélyben vagyunk; a kontraszthatás lényegére, hogy nemcsak látni, látszani is fontos; a dynomen helyzetre, ami a veszély előszobája, de vannak ebből vészkijáratok. Sok-sok okos, megszívlelendő defenzív ajánlást tanítottak abban az időben, sokaknak talán az életben maradást is jelentette, hiszen jobbára csak hétvégi vezetők lévén, fejben is híján voltak a legjobb megoldásoknak.

Arra pedig már csak kevesen emlékeznek, hogy a defenzív taktika életmentő ajánlásainak magyarországi megismertetésében meghatározó szerepe volt egy kiváló közlekedési szakembernek, Erdélyi Györgynek. A hetvenes évek elejétől az Autóközlekedési Tanintézet közlekedési szaktanácsadója, az oktatási reformot megvalósító Moharos Kálmán ATI igazgató közvetlen munkatársa volt. A három nyelven (német, angol, francia) tökéletesen társalgó szaktolmács, minden nemzetközi szintű közlekedés-szakmai konferencián részt vett Moharos Kálmánnal, szívták magukba az új kutatási eredményeket.  

Az eredetileg Amerikában fogant defenzív taktikát a német dr. Gerhard Munsch professzor, bajor közlekedés-pszichológus gyúrta világosan érthető rendszerbe, majd az autósiskolák nemzetközi konferenciáin megismertette az oktatási szakemberekkel is. Magyarországon is többször járt, sorozatban tartotta német nyelvű előadásait, mindig Erdélyi György fordította tőle a Defenzív vezetés legújabb tételeit. Olyan tökéletes szakszerűséggel, hogy percenként kaptak tapsot a hallgatóságtól, a neves előadó és a kiváló közlekedési szakember szereplése minden alkalommal óriási tetszést aratott.

És ami ez után következett: a defenzív vezetés elmélete hamar népszerűvé vált Magyarországon, a magyar szaksajtó felkapta, szakkönyv formában is kiadták, az ATI-nál tananyag lett belőle, az autósok gyorsan befogadták ezeket a közlekedésben hasznos, újszerű gondolatokat.

Mindez Erdélyi György szakírói tevékenységének is köszönhető. Írásai nyomán, olyan kifejezések kerültek a járművezető-képzés szakirodalmába, mint a tanpályás technikai minimum és a gépjármű feletti uralom fogalmai, a dinamikus látás, a tempó és nyom nyelve és még számtalan, valójában ma is használatos terminus technicus.

A defenzív vezetésben mindig pontosan és praktikusan fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szabályismeret az még kevés. Talán azt is ő fogalmazta meg elsőként, - mert folyton és minduntalan hangozatta – hogy elsőbbsége csak annak van, aki ezt meg is kapja!   

Az európai oktatási szakemberek körében elismert magyar szaktanácsadó nemcsak eladásaiban volt meggyőző. A szaksajtóban, az ATI oktatás-módszertani szaklapjában rendszeresen publikálta az NSZK-ban folyó közlekedési kutatások eredményeit, szerzője volt a KÖZDOK által sorozatban kiadott oktatási és továbbképzési füzeteknek, amelyek ugyancsak a defenzív taktika tételeit tárgyalták.

Erdélyi György élete munkásságának csupán (nyugdíjazása előtti) néhány évét töltötte az ATI-nál szaktanácsadói, közlekedési szakírói tevékenységgel, - mégis, a defenzív taktika örökérvényű tételeinek magyar adaptálásával, népszerűsítésével maradandó értékkel járult hozzá a közlekedésbiztonság ügyéhez.

Balogh Zoltán

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....