Mielőtt az érintőképernyők az autóiparban is terjedni kezdtek, a gombok voltak a sláger. Minden funkcióhoz külön gomb, akár a legváratlanabb helyeken is találhattunk egy kis kapcsolót, ami évente 1-2 alkalommal hasznos lehetett volna, ha eszünkbe jut, hogy ott van. Sok gyártó esett bele ebbe a hibába, autóik pedig nagyon zavarbaejtőek voltak a túl sok gomb miatt, amiken lehetetlen volt kiigazodni. Persze érdemes megjegyezni, hogy a gombok igen hasznosak, a gond ott van, amikor csak azért vannak ott, hogy legyenek. Például őszintén, használta valaha valaki a számokat ábrázoló gombokat azt autójában?

Ahogy a gombokkal sikerült túlzásba esni, úgy estünk át a ló túloldalára 2019-re. A “gombnélküliség” császára kétségtelenül a Tesla, bár manapság akadnak kihívók a német prémium szegmensből is, elég csak az új Audi interiőrre gondolna. Az amerikaiknál maradva érdekesség, hogy modelljeikben (talán nem az összesben, de a többségében) mindössze két gomb található a műszerfalon: egy elakadásjelző és a kesztyűtartó nyitógombja.

Az érintőképernyő az autóban ötlet egyébként teljesen jogos és szükséges, segítségével sokkal egyszerűbben megtalálhatunk beállításokat, mintha egy gombot kéne keresni. Ugyanakkor a Tesla egyértelműen a praktikum rovására dobta a gombokat. Egy egyszerű példa: A legtöbb autóban, ha a tetőablakot ki akarjuk nyitni, a tetőkonzolon található kis kapcsolót megnyomjuk, nyílik is. A Tesla esetében mindehhez a főképernyőn kell belépni a menübe, majd egy almenü almenüjében rákattintani egy kis pöcökre. Ez cseppet sem kényelmes és a legkevésbé sem biztonságos.

A Mazda (minden bizonnyal más gyártók is, de a Mazda biztosan) vak emberekkel teszteli infotainment rendszerét. Logikus, hiszen egy vak ember tudja irányítani az autó infotainment rendszerét, akkor minden bizonnyal az átlagos sofőrnek is menni fog anélkül, hogy levenné a szemét az útról. Ez pedig csak és kizárólag okosan elhelyezett gombokkal és képernyő (nem feltétlenül érintő) kombinációjával érhető el.

Bár nem érintéssel irányítható (szerencsére), de érdemes szót ejteni a manapság terjedő digitális műszerfalakról. Tényleg nagyon jól néznek ki és az alapelv itt is jószándékú, de olykor visszafele sül el. A cél az lenne, hogy kevesebbet kelljen a középső képernyőre nézni, mivel a navigáció és minden egyéb adat ott van előttünk. De épp ezért gyakrabban is nézünk oda, miközben az utat csak fel-fel nézve figyeljük. A lenti kép a kínai Byton nevű gyártó koncepciója. Kínában valamilyen oknál fogva tényleg elképesztő képernyő őrület uralkodik, több Európában és Kínában is forgalmazott modell ottani változata jóval nagyobb képernyőt kap, hogy vonzó legyen a kínai vásárlóknak.

Épp ezért jobb megoldás talán a head-up display, a műszerfalra, vagy a műszerfal elé helyezett üveglapra vetített “műszerfal”, ami csak a legfontosabb adatokat ábrázolja. Persze olykor itt is túlzásba viszik az információdömpinget és teljesen irreleváns adatok is megjelennek a látóterünkben.

Manapság minden a képernyőkről szól, mindentől azt várjuk, hogy kicsit olyan legyen, mint az okostelefonunk. Persze vannak előnyei, de ha az autónk sok mindenre képes, de aki sétált már neki oszlopnak/jelzőtáblának/nyitott ajtónak a telefonját nyomkodva, annak nem kell mondani, miért nem feltétlenül a képernyők méretének számának kellene a mérvadónak lennie, amikor egy autó belső teréről beszélünk.