kínai autók

Európa kezdi elveszteni a kínai prémium szegmenst

2026.05.13.

Míg korábban kifejezetten menőnek számított német autókat vásárolni Kínában, ez a trend megfordulni látszik.

Olvasunk róla, látjuk az eladási adatokat, mégsem igazán akarjuk elhinni. Ugyanakkor egyre több ismerősöm érkezik azzal a tanulsággal haza Kínából, hogy a helyiek szerint már nem menő nyugati autót vásárolni. Hoppá! Mi történt hirtelen? Mi történt azzal a trenddel, hogy ha igazán komoly ember benyomását akarta kelteni valaki Kínában, akkor fixen a német prémium szegmensből választott, míg a középosztálybeli családoknak egyértelmű választás volt a Volkswagen. A nagy városok közepén fixen feltűnt néhány 7-es BMW és Porsche 911. Most meg Denzák, Hongqik és Yangwangok uralják az utcaképet. Még a taxisofőr szerint is inkább a kínai autók mellett döntenek a fiatalok. Miért lehet ez?

Nos, megfordultak a trendek. Mivel jelen állás szerint Kína népességének csak a 20%-a rendelkezik személyautóval, és a piac fellendülésnek köszönhetően ez a szám folyamatosan növekszik – ami hatalmas embertömeget jelent – ezért érthető módon a nyugati gyártók is igyekeztek megvetni a lábukat Kínában. Ezt eleinte, egészen 2021-ig, csakis kínai márkákkal való együttműködésen keresztül tehették meg, akik cserébe profitáltak a velük megosztott technológiából, információkból. Akkora volument képviselt Kína, hogy még a prémium gyártók is elkezdtek az ottani ízlésre reagálva autókat fejleszteni, ami európai fejjel hihetetlen minőségromlást eredményezett.

Mígnem fordult a kocka, és Európának lett szüksége a kínai gyártók akkumulátor és villanymotor technológiájára, hiszen az egyre szigorodó normáknak csak így tudtak megfelelni, ebben a témakörben – mármint akku technológiában – pedig a kiváló előrelátásnak köszönhetően Kína verhetetlen ma. Kijelenthetjük, hogy a következő ipari forradalom nagy nyertese valószínűleg Kína lesz. Ez a forradalom pedig csendben kitermelt egy saját kínai prémium szegmenst, ami szoftveresen és hardveresen is felkészültebb, összekapcsoltabb struktúrákban működik, és nem mellesleg sok esetben jobb minőségű is – noha rengeteg kulturális eltérés van az európai és kínai gyártók prezentálása között.

És a kínai fiataloknak már nem fontos a hagyomány és a tradíció. Sokkal fontosabb, hogy olyan autóban üljenek, ami szoftveresen is kiszolgálja őket a hétköznapokban. Ebben pedig most Kína verhetetlen, pláne a hazai piacán, ahol a tech cégek komplett informatikai struktúrát nyújtanak az autógyártóknak, olyan szintű kapcsolatrendszerrel, ami nálunk egyelőre nincs jelen – ahogy az ilyen szintű megfigyelés sem természetesen. A kérdés már csak az, hogy az európai gyártók időben felébrednek-e, és felismerik-e az európai gyártási minőség valódi értékét. Vagy annak az értékét, hogy belsőégésű motorok terén továbbra is a világ élvonalában vagyunk. Vagyis lennénk, ha nem állítanánk le rohamtempóban minden ilyen irányú fejlesztést és küldenénk el minden mérnököt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....