európai premier

Európában Goodwood-ban debütál a keménytetős Mazda MX-5

2016.05.27.

Az új Mazda MX-5 RF, a Mazda legnagyobb darabszámban eladott kétüléses sportautójának legfrissebb változata végre Európába ér; a júniusi Goodwood Festival of Speed-en mutatkozik be a nagyközönség számára. Az áprilisban, a New Yorki-i Nemzetközi Autókiállításon leleplezett modell az idei fesztivál Mazda-standjának sztárja lesz, mellyel a gyár az MX-5 múltja, jelene és jövője előtt tiszteleg. A „Machine ezüst” színben kiállított MX-5 RF mellett az egy milliomodik MX-5 is bemutatásra kerül, mely április 22-én gördült le a gyár összeszerelő szalagjáról. Érdekes színfolt lesz továbbá a két korábbi koncepció autó, az MX-5 Spyder és Speedster is.

Miközben a korábbi, NC generáció keménytetős modelljének praktikusságához hű marad, az MX-5 RF stílusában lép nagyot előre; egyedi megjelenése, tetejének mozgása és formája nyílt és zárt állapotában is ellenállhatatlanná teszi az autót. Az utasok nyitott tető esetén is élvezhetik a hátsó tetőrész védelmét, mely a tető bezárása után visszaáll a helyére. Ezzel a keménytetővel a világ kedvenc roadstere még több vásárlót hódíthat meg magának.

„Az új MX-5 RF-fel megszabadultunk hagyományos gondolkodásunktól, és friss kihívásoknak feleltünk meg azért, hogy valami újat hozzunk létre” – mondta az MX-5 programmenedzsere, Nobuhiro Yamamoto. ”Ezzel a sportos kabrióval az volt a célunk, hogy az autó gyönyörű vonalai zárt tetővel is kirajzolódjanak, a nyitott tetővel autózás pedig üdítő élmény legyen.”

Az MX-5 RF a tető megoldását kivéve ugyanazokat a méreteket (hosszúság, szélesség, tengelytáv) kapta, mint vászontetős testvére. A keménytető 5mm-es pluszt jelent magasságban, mechanikája az egyik leggyorsabb a piacon. Működtetése gombnyomásra történik, akár 10km/órás sebességig.

Az MX-5 RF örökölte a vászontetős modell legendás agilitását és kiegyensúlyozottságát.
A felfüggesztések és a kormányzás még kellemesebb vezetést kínál, miközben a hang gátló tetőpanelek és a speciális szigetelés jelentősen csökkenti a kintről érkező zajokat zárt tető esetén.

A negyedik generációs MX-5, mely tavaly ősszel érkezett Európába, megkapta a 2016-os Világ Év Autója és Autódizájnja címet – az MX-5 az első a díj történetében, mely mindkettőt birtokolja egyszerre. Az ND generáció több, mint 40 elismerést gyűjtött be idáig, köztük a 2015/16-os Japán Év Autója, ill. a 2016-os Egyesült Királyság Év Autója díjat. Az RF-et 2017 tavaszán kezdik el értékesíteni Európában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
Ezek még nem repültek, csak egy repülő látszatát akarták sugallni.   ..
2026.03.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Megint üres a tank. ..
2026.03.22
Alig négy hónap telt el az AUDI E-SUV Concept bemutatása óta, a gyártó pedig máris készen áll....
2026.03.22
Az Útinform jelentése szerint máris jelentős torlódás alakult ki. ..
2026.03.22
A BMW idén nyáron kísérleti projektet indít humanoid robotokkal lipcsei üzemében. A svájci Hexagon....
2026.03.22
DS Automobiles bemutatja a DS N°7-et, amely a márka eddigi legsikeresebb típusát, a DS 7-et váltja....
2026.03.22
A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a második legjobb ultra diszkont légitársaság az....
2026.03.22
A Budapesti Közlekedési Központ 2026-ban is folytatja a taxiállomások felújítását és bővítését. A....
2026.03.22
Megérkezett az ötszázadik új autóbusz a Volán flottájába - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a....
2026.03.22
Indul a kerékpáros szezon, és sokan szeretnék vonattal vinni a bringájukat. Tóbiás és Balambér....