Renault

Európán túli növekedést céloz a Renault 2026-ban

2026.03.12.

Folyamatos növekedésben a Renault, azonban más globális piacokra is figyelnie kell, ha tovább szeretne növekedni.

Mintegy 3,2%-kal növekedtek a Renault globális eladásai a tavalyi évben, amit elsősorban az új generációs modell palettájuk, az új Clio, az 5-ös és a 4-es érkezése generált, és még be sem futott a Twingo miniautójuk. Úgy tűnik, hogy a Luca de Meo által megkezdett úton jó irányba haladnak, azonban, ha tovább szeretnének növekedni, akkor Európán túl kell tekinteniük. Erről nyilatkozott most Fabrice Cambolive, a Renault vezérigazgatója az Automotive News Europe-nak, aki a brazil, az indiai, a marokkói és a dél-koreai piacokat emelte ki, mint ideális célpontok. Hozzátéve, hogy a Boreal kompakt crossoverrel és a Filante SUV-val már megkezdték ezt a növekedést Brazíliában, illetve Dél-Koreában, és még idén megkezdhetik a Dacia Duster helyi gyártását Indiában.

„A stratégia egyszerű. Több dolgot is tanultunk Európából. Először is, hogy a globális piac a villanyosítás felé mozdul, ez most az elsőszámú mozgatórugó. Másodszor pedig egy nagyon széttördelt világban élünk, ahol folyamatosak a változások szabályok és vámok tekintetében. Szóval megfelelő szintű lokalizálás szükség. Végül pedig ott a humán faktor: rendelkezned kell a megfelelő tudással és partnerhálózattal, ha sikeres akarsz lenni.” – tette hozzá Cambolive, illetve azt is elárulta, hogy már a következő hónapokban láthatjuk az első Geely alapú és brazil gyártású autójukat, amely együttműködésből kölcsönösen profitál a két cég. Egyébként a Renault-nak friss együttműködése van a Forddal, és hosszú kapcsolatuk van a Google-lel is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....