békéscsaba

Év elején megkezdi a dolgozók felvételét a Vulcan Shield Global Békéscsabán

2026.01.02.

2026 elején már vesznek fel dolgozókat a Vulcan Shield Global (VSG) békéscsabai gyárához - mondta a szingapúri székhelyű vállalat igazgatója nemrégiben az MTI-nek a békési vármegyeszékhelyen.

David Kneale a VSG és a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) együttműködési megállapodásának aláírása után úgy nyilatkozott, az év végéig szeretnék lezárni a magyar cég alapítását, amely valószínűleg kft. formájában működik majd.

Januárban vagy februárban indul el egy munkaerő-toborzási kampány, először egy, a jövőbeli gyár melletti, már meglévő csarnokot fognak bérelni, ide keresnek körülbelül 20 embert, akik elsősorban a Kínából beérkező árut raktározzák, és innen értékesítik. Ide érkeznek majd az első gépek is, és várhatóan nyáron elindul a gyártás, a tervek szerint még ezzel a kis létszámmal.

Képünk illusztráció, fotó: Vulcan Shield Global

Amikor már saját gyárban tudnak termelni, akkor első körben 100-200 emberre lesz szükségük, akiket képzésekre is elküldenek külföldre, illetve Békéscsabára is érkeznek majd Kínából szakemberek betanítani a magyar dolgozókat - ismertette.

David Kneale elmondta, a gyárak tervezését és építését is az állami tulajdonú Inpark végzi. Reményeik szerint az építkezés 2026-ban elindulhat, és 16-20 hónap alatt fejeződhet be.

A VSG számára a francia Airbus gyulai letelepedésekor, korábban létrehozott Légi- és Gépipari Képző Központban tudnak főként megfelelő képzéseket nyújtani, de a jövőben - partnerségben a szingapúri székhelyű céggel - fejleszteni is fognak.

A Vulcan Shield Global szeptember közepén jelentette be, hogy 2500 új munkahelyet teremtő ipari fejlesztést indít a Békés vármegyei megyeszékhelyen. A három külön beruházásból álló fejlesztés értéke elérheti a 700 millió eurót. Békéscsabán a legfejlettebb kerámia- és alumíniumszálas anyagokat állítanak majd elő az autóipar, a repülőgépgyártás, az elektronika és más kulcsfontosságú ágazatok számára.

Az első beruházásban épülő üzemben olyan kerámiaszálas textíliákat gyártanak majd, amelyek akár 1600 Celsius fokos hőmérsékletnek is ellenállnak. Ezzel párhuzamosan épül fel egy másik üzem folyamatos alumínium-oxid szál előállítására, amely szintén különleges ellenállóképességgel rendelkezik szélsőséges üzemi körülmények között.

A VSG egy különálló, harmadik beruházással új generációs autóipari anyag gyártásának elindítását is tervezi, így éri el a gyár a teljes tervezett, évi 10 000 tonnás kapacitását várhatóan 2033-ra.

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....
2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....